Irodalmi Szemle, 1998

1998/5-6-7 - Tőzsér Árpád: Nosztalgia és főhajtás

AZ IRODALMI SZEMLE 40 ÉVE

marosan be kellett látnom, nem lehet kompromisszumosán, a közleményeket kínosan kidekázva lapot szerkeszteni. Hogy fából akarok vaskarikát csinálni, hogy én sem tudom a kört négyszögesíteni.

1992-re vált a helyzetünk tarthatatlanná. Idősebb kollégáink egy népes csoportja személyi változásokat követelt, elsősorban Hizsnyai és Csanda fejét. Én viszont a legcsekélyebb okot sem láttam arra, hogy a két szerkesztő távozzon a laptól, munkájukat pontosan, lelkiismeretesen és jól végezték. Ez a pohár vízben s jobbára a kulisszák mögött dúló tusa végül is döntetlenül végződött. Mi, a Szemle szerkesztői, Szigeti László kezdeményezésére és Farnbauer Gábor közreműködésével megalapítottuk a Kalligramot, a CSMÍT közgyűlése pedig Tőzsér Árpádot bízta meg az Irodalmi Szemle vezetésével. Lett egy másik irodalmi folyóiratunk, s a felborzolt kedélyek is hamarosan lecsillapodtak. De ez már egy másik történet.

Tanulság?

Több is van. Például, hogy egy lap nem lap. Hogy a szlovákiai magyar irodalomban is vannak különféle irányzatok és áramlatok, amelyek csak akkor képesek artikulálni magukat, ha megteremtik a saját fórumaikat (lásd legújabban: Szőrös kő). S ez egyáltalán nem baj... Hogy ahol több fórum van, több húsos fazék is van. Más kérdés, telik-e húsra is.

TŐZSÉR ÁRPÁD

Nosztalgia és főhajtás

(A 40 éves Irodalmi Szemle köszöntése)

Sokszor azon kapom magamat, hogy Pozsonyban, az ifjúságom immár messze imbolygó lángjának e kies-ódon városában úgy járok-kelek, mintha saját utókorom volnék.

Emlékszem, milyen nagy hatással volt rám, mikor az egykori A Hét szerkesztőségében, a Jesensky-utca 8-ban, fiatal, nagyon fiatal szerkesztőként megtudtam, hogy Szalatnai Rezsőék valamikor néhány házzal idább szerkesztették a 30-as évek legjobb szlovákiai magyar irodalmi folyóiratát, a Magyar Figyelőt Úgy néztem a váraljai kopott épületre, mint Schliemann nézhetett az idő irdatlan mélyéből, Kis-Ázsia homokjából eléje emelkedő trójai falakra: hát valóban volt itt valaha Trója, volt irodalom, volt Márai Sándor, Forbáth Imre, Dobossy László, Komlós Aladár, nem volt mese a Tűz, a Magyar Figyelő, a Magyar írás?

S így nézek most, jártomban-keltemben az első, a második, a harmadik, a negyedik, az ötödik s a hatodik Irodalmi Szemle székhelyeire, egykori szerkesztőségeinek épületeire. Mint az unoka a nagyapa fényképeire, próbálom elképzelni az egykori lencsék előtti helyzeteket, a megkopott vagy már el is kallódott negatívok pozitívját, a valóságos rekvizitumokat; a karszékeket,