Irodalmi Szemle, 1998
1998/5-6-7 - Illyés Gyula: Bartók (vers)
ILLYÉS GYULA Bartók „Hangzavart”? — Azt! Ha nekik az, ami nekünk vigasz! Azt! Földre hullt pohár fölcsattanó szitok-szavát, fűrész foga közé szorult reszelő sikongató jaját tanulja hegedű s éneklő gége — ne legyen béke, ne legyen derű a bearanyozott, a fennen finom, elzárt zeneteremben, mig nincs a jaj-sötét szivekben! „Hangzavart”! Azt! Ha nekik az, ami nekünk vigasz, hogy van, van lelke még a „nép”-nek, él a „nép” s hangot ad! Egymásra csikoritott vasnak s kőnek szitokváltozatait bár a zongora s a torok fölhangolt húrjaira, ha így adatik csak vallania a létnek a maga zord igazát, mert épp e „hangzavar”, e pokolzajt zavaró harci jaj kiált harmóniát! Mert éppen ez a jaj kiált mennyi hazugul szép éneken át — a sorshoz, hogy harmóniát, rendet, igazit vagy belevész a világ;
