Irodalmi Szemle, 1998
1998/3-4 - MARGÓ - Dénes György: A felleghajtós komédiást Megyerinek hívták (Kétszáz esztendeje született Megyeri Károly)
DÉNES GYÖRGY sét bujálkodva pazérolni el nem rémül” ma sem. Kérte az igazgatóságot, dorgálja meg a férjét, és kényszerítse a családba való visszatérésre. Kis pörge bajusza harciasan ágaskodott Milyen volt testi állapotában a közönség és barátai által dédelgetett komikus? Egressy Gábor szerint hatalmas feje volt, lába viszont vékonyka s kissé görbe. Hangja nyikorgott, mint a kenetlen kerék. Kis pörge bajusza harciasan ágaskodott orra alatt, s a haja mindig borzas volt. Izgékony sajtképét hatásosan tudta változtatni, így hol négyszögletűvé, hol meg kerekké varázsolta. Alakja kicsi és törékeny volt. „Magassarkú kothurnuszában (a színészek magasított cipője) mindig egy arasznyival magasabbra szeretett volna nőni” — jegyezte föl róla Szigligeti, s így folytatta: „Kis test, nagy fej: már magában véve is nagy előny a komikumra, hátha hozzágondoljuk azon feszes pedantériát vagy kéneső fürgeségét s a reczés hangban a mélységet, mintha pinczéből beszélne föl a padlás tetejéig, hol már csak a kakas kukorékol, vagy a macska nyávog, s mindezt azon milliónyi árnyalattal, mint azt szerepei kívánták.” „Nem is sokat kente-fente ő arczát” Érdekes, hogy Megyeri mindig drámai színész szeretett volna lenni, s a tükör előtt órákig gyakorolta a drámai szerepeket. De sem az alakja, sem a mimikája nem erre predesztinálták. Komikusi szerepeit ezért nem is vette komolyan: „Az ilyen szerepekben nem is sokat kente-fente ő arczát. Hirtelen felöltözött, aztán tükör elé állt, kezébe vette a festékes téglit, jobbra-balra a képéhez nyomta, aztán vette a koppantót, a faggyút megfeketítette rajta, egyik ujját hozzá fente s vele hamarjában — nehogy elkéssék, mert már hármat csengettek! — egy pár vonással kisebb-nagyobb szemöldököt vagy bajuszt mázolt, és sietett jelenetére, vagy megbújt valami zugban, s olvasgatta szerepét. De a mint kilépett, arcza más kifejezést vön fel, s lett a minek lennie kellett: egyénített jellem s kimondhatatlanul nevetséges” — írja Szigligeti. Hiánytalanul bele tudta élni magát a másik ember lelkivilágába, megjelenésébe, mozgásába, mimikájába. A színpadon mindig azzá lett, akit megjelenített. Méltán írta róla 1837-ben Vörösmarty: „Kisfaludy vígjátékától kezdve a legutolsó részeges inasig s a tót mesterlegényig a komikumban jeleseknek, nagyrészt mesterieknek mondhatni előadásait...” Minden hozzáértő állította, hogy Megyerit az Isten is komédiásnak teremtette. Mestere volt az egyénítésnek, a metamorfózisnak, amellyel egy másik ember bőrébe tudott bújni. Aki őt komikusi szerepeiben végignézte, soha többé nem felejtette el. Különben őt tekintik a realista színjátszás magyar megalkotójának, mintaképének. Karakterábrázoló színészként egyenesen zseniális volt. A Budai Színtársulatnak ő volt a mozgatója, jó szelleme, mindenese. O járt el a színház ügyes-bajos dolgaiban Pesten. Tanácsaival segítette a fiatalokat, ám bármilyen bohém is volt, főrendezői elképzeléseiből, szigorából nem en
