Irodalmi Szemle, 1998
1998/3-4 - Bordás Győző: Meg lehet ezt a tébolyt érteni? (novella)
BORDÁS GYŐZŐ — Várjál — emelte föl mutatóujját, és folytatta: — „Ezek a látszólagos írt számunkra távoli helyekről ígérik, a népligáktói és népszövetségekből, Géniből és Párizsból, nagyköveti konferenciáktól, közben csak grazi és baseli nagynénikre számíthatnak.” Ereztem, apám nem folyamatosan olvas, hanem mazsolázik az írásból, amihez egyébként adottsága volt, mert a hosszú-hosszú cikkekben mindig megtalálta azt a néhány hangsúlyos mondatot, amiért íródott. Anyámnak is gyanús lehetett e kertészi szöveggyomlálás, mert nem volt rest, föltette olvasószemüvegét, és apám háta mögé lopózott. Néhány pillanat múlva szinte diadalmasan bökött a lap aljára. — Hát ezt miért nem olvasod? — Mert az utolsó bekezdés csak Vukov Lukács illúziója. Még hogy „ha a magyarság a többi népekkel megszerzi a politikai hatalmat, akkor szabadon rendezkedhetik be, mint a nemzetiségek a szabad Amerikában, ahol minden európai nyelven beszélnek, de nem ismerik azt a szót: kisebbség”. Erről csak akkor ábrándozhatnánk, ha a földtekéről leradíroznák Európát, és újratelepítenék ma született bárányokkal. — Agyadra megy ez a sok újság — zárta le anyám a vitát, s már indult is a konyhába a reggelitől maradt csetressel. — Volt ebben a megállapításban sok igazság, mert én, mint a körhintázásba, úgy szédültem bele, amikor a kormánypárti Napkeletet összevetettem az ellenzéki Földosztóval, a katolikus Vajdasági Kultúrát az evangélikus Ván- dorúttal, a jobboldali Szélrózsát a baloldali Szikrával. Már hogyne zavarodtam volna bele, amikor a Napkeletben azt olvasom, hogy dr. Dénesi József egyenesen a magyar ügy vértanúja, mert mint a topolyai magyar párt elnöke nem kaphatott útlevelet pesti gyógykezeltetéséhez, ezért halt meg, még ugyanebben az ügyben a Földosztó azzal érvelt, hogy mindez csak ámítás, mert nincs a világon szanatórium, amelyben meggyógyulhatott volna. „Hozzátartozik ez az öndicsőítési folyamathoz — olvashattam. — És miért nem emelnek vádat — tette fel a kommentátor nem kis bátorsággal a kérdést — azokért a magyar munkanélküliekért, akik nemzetiségük miatt nem kaptak földet, és nyomortanyákon pusztultak el, mert nem juthattak egy pohár tejhez.” Kinek van itt igaza? Mindkettőnek, senkinek? Vagy létezik egy harmadik igazság is? Mert a Földosztó számomra izgalmas vezércikke még tovább ment, és a Rigómezőre telepített itteni parasztok sorsát említve tette fel a kérdést: „A magyar feudálisok évszázadokon keresztül miért nem adtak nekik annyi földet, hogy hozzánőhettek volna az itteni talajhoz? Azokat nem kell siratni, akik sehol sem találnak védelmet?” Bele kell ebbe tébolyodni. Mint ahogy abba is, amit épp akkor olvastam, amíg apám a Földosztót böngészte. A Vajdasági Kultúra a magyar hercegprímás körlevelét hozta, amelyben már jó előre figyelmezteti a hívőket, hogy a rádión közvetített szentmise hallgatásával nem lehet eleget tenni a szentmisei
