Irodalmi Szemle, 1998

1998/1-2 - TÁLLÓZÓ - Borbándi Gyula: Peremmagyar. Az emigráns Peéry Rezső halálának huszadik évfordulóján

TALLÓZÓ

vasószerkesztőjeként dolgozott. Már ezt megelőzően is publikált tanulmányokat, cikkeket, bírálatokat. Pozsonyi évei alatt különösen Babitsról és Móriczról szóló tanulmányai, Čapek-fordítása és Peremmagyarok az idő sodrában című könyvecskéje keltett megérdemelt feltűnést, és alapozta meg írói rangját. A háborús éveket szülővárosában vészelte át.

1946 márciusában Budapestre költözött, folyóiratokban és hetilapokban publikált. 1948 őszén ismét tanár lett. Először Mosonmagyaróvárott tanított, majd Sopronba helyezték át, a Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatójává nevezték ki. E minőségében érte az 1956. októberi magyar forradalom és szabadságharc kitörése. Mint a forradalmi események résztvevője tíz napig megválasztott polgármester-helyettesként működött. A forradalom után menekülnie kellett. „Ebből a gyönyörű kis városkából indultam neki ama nagy kőfalnak — írta egy rövid életrajzi vázlatában —, amely minden emigráció kezdete.” Magyarországról való távozása után először Bécsben állt meg átmeneti nevelői és tolmácstevékenységet folytatva, majd Stuttgartba ment, ahol felesége már korábban tanári állást vállalt. Stuttgart egy déli városrészében, Degenlochban, a Raff strassén laktak, ahonnan a hatvanas években a Schüttle strasséra, egy harmadik emeleti lakásba költöztek.

Baden-Württemberg tartomány fővárosában magyar írónak és tanárnak nem volt könnyű elhelyezkednie. Tanárként, de még kevésbé íróemberként aligha találhatott állást. Megpróbálkozhatott volna azzal, hogy valamely magyar rádióadáshoz kerüljön, ahhoz azonban el kellett volna hagynia Stuttgartot, amelyhez felesége biztos állása kötötte. A magyar rádiók sorsa bizonytalannak látszott. Párizs és München messze volt. Köln sem közelebb, de az ottani két magyar rádióadás csak 1962-ben, illetve 1963-ban indult meg. Maradt tehát a jövő szempontjából biztosnak és tartósnak tetsző stuttgarti egzisztencia. A tanári diploma birtokában a könyvtárosi pálya Ígérkezett a legkecsegtetőbbnek. A tanulási idő sem volt hosszú.

Elvégezte — mint később írta — „egy rövidített menetben” a stuttgarti könytárosi szakfőiskolát, és annak oklevelével gyorsan álláshoz is jutott. A Degerlochtól délre mintegy negyven kilométerre fekvő Reutlingen város Pedagógiai Főiskoláján újonnan létesített könyvtár alapító könyvtárosa lett. A württembergi iskolaügyi minisztérium alkalmazottja, tehát állami tisztviselő volt. Naponta oda-vissza négy órát utazott, nyolc és fél órát dolgozott. Reggel hét órakor indult el munkahelyére, és este hét óra ötven perckor érkezett haza. Többször panaszolta, hogy ez milyen megerőltető, és mennyire fáradt a könyvtár megszervezésének, berendezésének és működtetésének munkájától. „Ez az én lassú öngyilkosságom” — írta egy levelében.

Ennél jobban fájdította a szívét a magányossága. Feleségén és fián kívül nem volt magyar társasága. Nem volt kivel megosztania élményeit, tapasztalatait és felismeréseit. Magyarokat kezdetben csak eléggé ritkán látott, és ez a társtalanság elszomorította. Egy 1969-ben írott levelében utóiratként megemlítette: „Rémes magányban élek, általában igen gyarló színvonalú emberek