Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - TÁLLÓZÓ - Csontos János—Faggyas Sándor: Most századokra eldőlhet a sorsunk (Beszélgetés Kosáry Domokos akadémikussal)
TALLÓZÓ lebb került Európa fejlett zónáihoz. A XVI—XVII. században leszakadt, a XVIII—XIX. század pedig a megújuló felzárkózási törekvések időszaka a felvilágosodás, majd a liberalizmus és a nemzeti polgárosodás jegyében. A XIX. századi nemzetállami tendencia a XX. század elején győzött a soknemzetiségű dinasztikus birodalmakkal szemben. Miután a magyarok és a velünk élő nem magyar etnikumok, nemzetiségek közötti konfliktusokat nem sikerült békésen megoldani, az első világháború végén a Monarchiával együtt a soknemzetiségű Magyarország is felrobbant. Ami számunkra nagyon rosszul alakult, mert az új kis nemzetállamok határainak meghúzásakor a nemzeti önrendelkezés elvét különböző hatalmi érdekek keresztezték. Ez vezetett a Trianon- szindrómához, a nemzeti—etnikai elvet igazságtalanul, egyenlőtlenül érvényesítő békeszerződés sokkhatásához. A XX. század magyar történelme a kétségbeesett kísérletek sorozata, hogy az ország vezetői korrigálják, revideálják ezt a helyzetet. Ezt azonban rosszul csinálták. Igaz, hogy az első világháború utáni nemzetközi helyzetben Magyarország kényszerpályára került, de ez nem menti föl a magyar politikai elitet a felelősség alól, hogy a meglévő, bár kétségkívül kis mozgásterét nem jól használta ki — legalább erkölcsi, de részben politikai téren is. — A második világháború után egy másik, időben még hosszabb s társadalmi, nemzeti következményeit tekintve még rosszabb kényszerpályára kerültünk. Most, a század végéhez közeledve, hogyan ítéli meg helyzetünket? — A XX. század utolsó évtizedében ott tartunk, hogy az inga megint visz- szalendül a másik oldalra, kettős értelemben is: Európa keleti térfeléről átkerülünk a nyugatira, s a nemzetállami pályáról az európai integrációs folyamatba. Most az a legfontosabb kérdés — kihívás — számunkra, hogy beilleszkedésünk a fejlett európai struktúrákba hogyan sikerül, mennyire tudjuk korrigálni eddigi hátrányos és kellemetlen helyzetünket, és méltányos helyet biztosítunk-e magunknak az új Európán belül. Amely egyébként olyan, mint egy vendéglő — nem muszáj bemenni, viszont éhen marad, aki kívül reked De ahhoz, hogy a vendéget beengedjék és asztalhoz ültessék, tisztának, jól öltözöttnek kell lennie és kifogástalanul viselkednie. Én tehát úgy látom, ha ez a kegyetlen század, amely a magyaroknak rendkívül sok bajt, szenvedést, veszteséget idézett elő, véget ér, a következő század fejlődést és felzárkózást hoz nekünk. De nem automatikusan — csak ha az integrációs folyamatot s lehetőségeinket reálisan fölmérjük és a magunk javára fordítjuk. Meggyőződésem: negyven-ötven százalékban azon múlik, hogy Magyarország sikeresen integrálódjék az egységes Európába, hogy tudunk-e új partnereink számra elfogadható álláspontot kialakítani, s azt olyan hozzáértéssel és határozottsággal képviselni, hogy ne alárendelt, hanem egyenrangú nép legyünk az európai integrációban. A magyar szellemi és politikai elitnek tudatosítania kell és nagyon komolyan venni, hogy most megint századokra eldőlhet a sorsunk. Ha sikerül összhangba hozni az európai integrációs folyamattal alapvető nemzeti érdekeinket, akkor a XX. században elszenvedett veszteségeink
