Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - Ágh István: Árokból jön a törpe (elbeszélés)
Árokból jön a törpe te volna sorozásra, úgy jött haza részegen, és Pannust meg akarta herélni. És amig az ura kivédte az idegen népek kíváncsiságát, addig mindegy volt neki, de most már nem ült volna mellé a kocsira semmi pénzért. Nem viteti magát most sehová, mert a lovak sem dicsekvésre valók, mindenki tudhatja, hogy ezek a nagy szelíd feketék ki lettek selejtezve az állományból, mert már az autók temetnek, nem a gyászlovak. Ha nem mozdult volna ki a környékről, akkor nincs ez a nyavalya, elkerülhette volna azt a rossz társaságot. Azok a kocsmától telékek még hagyján, persze, akkor kezdődött minden, amikor leitatták, és megelégelték, amikor leitta magát az asztal lapján a poharak közé, mert odáig süllyedt, hogy végigheve- redett az asztalon a kocsmában, mindent kidöntött, sört, fröccsöt, pálinkát, ami ott volt, erre megharagudtak, kivitték a kocsijára, elindították a lovakat, majdcsak hazatalálnak, mint ahogy a részegek lovai egyenest hazamennek. Persze, hazamentek, de nem ám a kis Árpásékhoz, hanem a temetőbe, aztán a cigányokhoz. Bevitték a temetőbe éppen egy szertartás idején, megálltak a sírnál, lehajtották a fejüket, abból lett olyan skandalum, halottgyalázás, de azért a kis Árpás megúszta, amire később került sor éppen a cigánysoron. Mert azoknak az állatoknak két ismerős helyzetük volt, a temető és a cigányok, akik már módos házakban laktak, mint akiknek elég gazdagságuk származik a kereskedelemből. A kapu zárva, nyisd ki, Pannus! — kiáltotta vékony hangján a kis Árpás. Háromszor megismételte, jöttek a cigányok, visszacurükkoltatták a lovakat, de azok megint befordultak, ütötték, verték, a fékszárnál fogva tolták a gyászlovakat, az asszonyok veszékeltek, hogy vigyen el a fekete halál! Mért nem eresztesz be a házamba, Pannus? Az anyád istenit! Odaugrott az elsőhöz, akit szerencsétlenségére éppen Pannusnak hívtak, hadonászott az ostorával, megcsapta, az pedig fölvisított, erre egy nagydarab ember fölemelte a gallérjánál, leejtette a földre, és agyrázkódást okozott neki. Úgy hajtott haza agyrázkódással, attól azonnal kijózanodott, és mindent értett, fájt a feje az agyrázkódástól, amit másnap reggel állapított meg az orvos. De nem tartott sokáig a gyöngélkedése, folytathatta tevékenységét attól eltekintve, hogy azután csodák estek meg vele. Hiába mondta a sógornője, ne képzelődjön annyit, sokat van egyedül az úton, inkább fogadja föl kocsikísérőnek Kankust, ő majd rakodik. Nem kell a Kankus, mert akkor minden kocsmánál meg kellene állni, jó az nekem? Akik most fuvart akarnak, megrakják, lerakják örömmel maguk is, csak legyen, aki elviszi. Neki meg vannak lovai és kocsija, nem kell osztozkodni a pénzen. De hát találkozhat rablókkal is, ha olyan messziről hozza a bort éjjel a Bakonyon keresztül, mint ide a Balaton. Nem találkozom én senkivel! Ez addig igaz volt, de később már nem. Nem haramiákkal találkozott a Balaton felől jövet a bakonyi erdőségben, hanem katonákkal, teherautók előztek mellette, szorították, lenyomták az útról, és az árokba borult. Azt mondja, azért, mert hamis volt a padka, odacsúszott egy tank, de hogy ne maradjon nyoma, föltöltötték a gödröt homokos földdel, göbéccsel lazán, lelapogatták, hogy úgy látsszon, mintha
