Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - TUDOMÁNY - Popély Gyula: Keleti Svájc? Csehszlovákia magyarságpolitikája 1918—1938 (tanulmány)
TUDOMÁNY azok az állami hatóságokkal és bíróságokkal való szóbeli vagy írásbeli érintkezésben saját nyelvüket használhassák, ezt a jogot azonban nem kötötte semmilyen egyéb feltételhez, sem a kisebbség tagjainak bizonyos százalékarányához, sem valamilyen formában körülhatárolt területi egységhez. A csehszlovák nyelvtörvény tehát a kisebbségvédelmi szerződés tágabb — de mindamellett túlságosan is általános — rendelkezésével szemben már eleve korlátozó, megszorító jellegű volt, mivel egyrészt a nyelvi jogok megadását aránylag magas százalékarány eléréséhez kötötte, másrészt azokra a bírósági járásokra lokalizálta, amelyekben valamelyik kisebbség csehszlovák állampolgársággal bíró tagjai elérik ezt a százalékarányt. * * * A 121/1920. és a 122/1920. sz. alkotmánytörvények megszavazása után a „forradalmi” Nemzetgyűlés elfogadott még néhány olyan törvényjavaslatot, amelyeknek komoly nemzetiségpolitikai vagy nyelvi jelentősége is volt. Ilyenek voltak többek között az 1920. április 15-én kelt 325/1920, valamint a 326/1920. sz. törvények; az első a Nemzetgyűlés Képviselőházának, a másik pedig a Nemzetgyűlés Szenátusának házszabályairól. E törvények részletekbe menően szabályozták a Képviselőház, illetve a Szenátus tagjainak nyelvhasználati jogát szóban és írásban. Mindkét törvényben — ezek szövege csaknem azonos — a 49. paragrafus tartalmazta a „tárgyalási nyelv” körüli tudnivalókat. E paragrafusok első bekezdései kimondták, hogy a kormány, valamint a Képviselőház, illetve a Szenátus tisztségviselői a „csehszlovák” nyelvet használják tárgyalási és ügyviteli nyelvként. A második bekezdés értelmében a képviselők és a szenátorok „csehszlovák” nyelven szólalnak fel. De: „A német, orosz (kisorosz), magyar, valamint lengyel nemzetiségű képviselők (illetve szenátorok), amennyiben nem akarják a csehszlovák nyelvet használni, beszédeiket előadhatják saját nemzetiségük nyelvén” — szögezték le az idézett törvények 49. paragrafusainak második bekezdései. A továbbiakban e törvényekben szó esett még a nemzeti kisebbségek képviselőinek, illetve szenátorainak írásbeli nyelvhasználati jogáról, az anyanyelven történő fogadalomtételről, a parlamenti gyorsírók, tolmácsok és fordítók munkájáról, a Nemzetgyűlésben a kisebbségek nyelvén elhangzott felszólalások közzétételének módjáról a Gyorsírói Jelentésekben stb.10 Tény, hogy a nemzeti kisebbségek képviselői és szenátorai a későbbiek folyamán többnyire érvényesítették is a Nemzet- gyűlésben élvezett nyelvhasználati jogukat, persze ezt a cseh és szlovák kép- viselő-, illetve szenátortársaik akkor még szinte természetesnek vették, és megtűrték a prágai parlamentben a német, magyar, lengyel és rutén nyelvet. * * * Az itt bemutatott törvényeken kívül még több különböző jellegű törvény, rendelet és minisztertanácsi határozat szabályozta — vagy egyszerűen csak
