Irodalmi Szemle, 1997

1997/11-12 - Ady Endre versei: Ki látott engem, Sípja régi babonának, Követelő írás sorsunkért, Megmaradok virágos mezőkön

ADY ENDRE VERSEI

Sípja régi babonának

(Bujdosó magyar énekli.)

Kernstok Károlynak, baráti szeretettel.

Csak magamban sírom sorsod,

Vérem népe, magyar népem,

Sátor-sarkon bort nyakalva Koldus-vásár közepében,

Már menőben bús világgá,

Fáradt lábbal útrakészen.

Körös-körül kavarognak Béna árnyak, rongyos árnyak,

Nótát sipol a fülembe Sípja régi babonának,

Édes népem, szól a sípszó,

Sohse lesz jól, sohse látlak.

Szól a sípszó: átkozott nép,

Ne hagyja az Úr veretlen,

Uralkodást magán nem tűr S szabadságra érdemetlen,

Ha bosszút áll, gyáva, lankadt S ha kegyet ád, rossz, kegyetlen.

Üzenhettek már utánam Kézsmárk hegye, Majtény síkja,

Határ-szélen botot vágok,

Vérem többé sohse issza Veszett népem veszett földje:

Sohse nézek többet vissza.

Szerencsés esztendőt kívánok

(Két kuruc beszélget)

,Szerencsés esztendőt, fósorsba menendőt,

György cimborám, kívánok mostan néked,

Napos tábor körül

Lássad futni a plundrás ellenséget.’