Irodalmi Szemle, 1997

1997/10 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - E. Fehér Pál: Az utolsó álom a közép-európai föderációról

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

zásán, de a moszkvai óvás hatására azonnal letett erről az ideáról; Petru Groza és néhány akkori magyar politikus is megpengették egy román—magyar vámunió tervét, Dimitrov és Tito ugyancsak úgy gondolták feloldani a szerb és bolgár történeti ellentéteket, hogy államszövetséget hoznak létre, de ezeket a túlságosan erős nagyhatalmi befolyással szembeni félszeg védekezéseket a nyugati politika Jalta után nem tudta támogatni, Sztálin pedig hol durván, hol nagyon durván leintette ezeket a próbálkozásokat.

Milan Hodža azonban Csehszlovákia felbomlásának okait vizsgálva, Hitler vereségét még Sztálingrád előtt biztosra véve egy új, biztonságosabb európai és főleg közép-európai rend gondolatával foglalkozott. Kossuth, Karl Renner és Jászi Oszkár nyomdokain is haladva. Kossuth tervéről elismerő volt a véleménye, noha megjegyezte, hogy a magyar politikus 1848-as nemzetiségellenes magatartása az emigrációban született tervezettel szemben a történelmi Magyar- ország nem magyar nemzeteit eleve bizalmatlanná tette. Jászinak a Monarchia jövőjéről írott munkáját azonban „az egyetlen komoly magyar tudományos teljesítménynek” nevezte az adott témában Rennerrel és Ottó Bauerrel, az osztrák szociáldemokrácia ideológusaival szemben Hodža, ha lehet, még bizalmatlanabb, mint a magyarokkal kapcsolatban (Valószínűleg a birodalmi német gondolat képviselőit gyanította bennük, különös tekintettel az osztrák és a németországi szociáldemokraták rendkívül szoros kapcsolataira, de nehéz lenne ebben a kérdésben igazat adni a szlovák agrárpolitikusnak.)

Maradjunk azonban Hodža művénél. „A közép-európai katonai események —írja könyvének első mondatában —, világosan igazolják az Oroszország, Németország és Olaszország között elterülő nyolc állam jövőbeli, szilárdan megszervezett együttműködését...” És hozzáteszi ehhez: „Közép-Európa Nyu- gat-Európa számára...az európai biztonság felválthatatlan kontinentális magva...” Hodža sok vonatkozásban okult az első világháborút követő igazságtalan békeszerződések politikai következményeiből. Amilyen határozott ellenfele volt a náci Németországnak, ugyanolyan határozottsággal utasította vissza a bosszú gondolatát „Németországot mint Karthágót földig kell rombolni” — hirdették egyes nyugati politikusok. „Rendben van, de hogyan?”

— válaszolta erre Hodža. Hodža attól félt, hogy Oroszország szükségszerűen megnövekvő háború utáni befolyása és az erre adandó nyugati válasz Kö- zép-Európát instabil övezetté teszi, s ez esetleg Németország imperialista vágyait is segítheti. „A föderalizált Közép-Európa az új, a háború utáni átrendeződés egyik abszolút szükségszerűsége. Mert csak egy ilyen organizmus képes a nemzeti erők felhasználására, amelyek egyedül képesek ebben a térségben megőrizni a nemzeti és az egyéni jogokat, és a szabad élet biztosította lehetőségekkel élve közösen megteremthetik a termelés, a fogyasztás és a piaci politika ama ésszerű rendszerét, amelynek alapján az új Európa felépülhet...” Ezek azok a politikai felismerések, amelyekből kiindulva a középeurópai föderáció államrendszerét alkotja.

Hodža könyvét már 1943-ban ismertette a Jászi-tanítványok közé tartozó