Irodalmi Szemle, 1997

1997/10 - HAGYOMÁNY - Liszka József: „Német szón voltam Hidason...”

„Német szón voltam Hidason...”

rök állíttatnak fel eladás végett. Ezen ökrök többnyire Léva, Érsekújvár s Vácz felől jőnek, s a kövéreket a bécsi és posoni mészárosok vásárolják fel. Ezen nagy fontosságú marhakereskedésnek nem csekély része magoknak a szencieknek kezökben van, kik közt azért sok vagyonos is találtatik.”

A térséget elsősorban szlovák vándorárusok keresték föl terményeikkel (fatermékek, kerámia stb.), illetve a drótosok, üvegesek, tutajosok számára is folyamatos felvevőpiacot jelentettek területünk falvai és kisvárosai. Dél felől, a mai Magyarország területéről, a Dunántúlról szintén érkeztek vidékeinkre magyar fazekasok (Tata) szintúgy, mint szlovák meszesek (Oroszlány). Távolabbi vidékek vándorai, a mindenárus bosnyákok is állandó vendégei voltak még a két világháború közötti kisalföldi falvaknak is.

A lakosság nemzetiségi képét a magyar honfoglalást követő évszázadoktól döntő mértékben a korábbi szláv és avar lakosság közé betelepült magyar népelem határozta meg, amit több kisebb-nagyobb jelentőséggel bíró népcsoport későbbi betelepülése és együttélése is tarkított. Az elmúlt évszázadok folyamán az egyes itt élő nemzetiségek egymáshoz viszonyított számaránya gyakran jelentős mértékben változott; voltak népelemek, amelyek mára teljesen beolvadtak a környező lakosságba (pl. besenyők, jászok, szerbek, morvák), mások, ha töredékeikben is, a mai napig kimutathatók (németek, horvátok, bolgárok).

Jelentős, főleg az északabbi területeken a szlovákság szerepe. A magyar— szlovák nyelvhatár az elmúlt évszázadok alatt jelentősen módosult, délebbre helyeződött át, miközben a török kiűzése utáni évtizedekben, a 18. század elején délre települő szlovákok közül sokan el is magyarosodtak (pl. az Ipoly alsó folyása mentén fekvő falvak egy része). Csehszlovákia megalakulása, 1918 után a terület (cseh)szlovák fennhatóság alá került, aminek következtében egyrészt a magyarok természetes asszimilációjával is számolni kell, ám időről időre a mesterséges beolvasztásoknak is szemtanúi lehetünk. Erről vall a húszas években a színmagyar területeken a cseh- és szlovák telepesfalvak létrehozása (csak a Csallóközben 22 cseh és szlovák települést hoztak ekkor létre azzal a szándékkal, hogy szétszabdalják az összefüggő magyar nyelvterületet, valamint ilyen kísérlet volt 1945—1953 között a szlovákiai magyar családok Csehországba való deportálása. Ekkor a szudéta területekről kitelepített németek helyébe munkaerőként erőszakosan szlovákiai magyarokat költöztettek. A magyar—csehszlovák lakosságcsere, amikor Szlovákiából Magyarországra telepített magyar családok helyébe magyarországi szlovákokat költöztettek a most vizsgált területekre is, szintén ebbe a kategóriába tartozik. Ma a vizsgált területen nagyjából félmillió ember él, s ennek hozzávetőleges a fele vallja magát magyar nemzetiségűnek.

Elsősorban Pozsony vidékén, de keletebbre is találunk több hullámban, a korai középkortól a 18. századig betelepült, egykor virágzó, mára jórészt asszi