Irodalmi Szemle, 1997

1997/10 - HAGYOMÁNY - Zeman László: Az Eperjesi Kollégium 330. évfordulója

Az eperjesi Kollégium 330. évfordulója

funkciója) a kortárs formális logikával, illetve logisztikával (205—6, 222 és kk., 228, 235 és kk, 250—2).

A gyűjteményben a morvaországi Trebícből származó J. Červenka filozófiai-logikai vizsgálatával kapcsolatos a prágai születésű dr. Stanislav Felber (1930-tól 1939-ig a gimnázium matematika-fizika szakos tanára) filozófiai-ma- tematikai elemzése (Základy matematiky, 173—186). A szerző később a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársaként Bayert (1953) s az eperjesi filozófia témaköreként Bayert és Cabánt dolgozta fel monografikusan (1958). Dr. Ladislav Urbánek (az intézetnek természetrajz és matematika-fizika szakos tanára 1928-tól 1939-ig) Sáros geológiai viszonyairól és természeti kincseiről értekezik (167—172), a német-szlovák szakos dr. Ervin Lazar (1932—1944) mint irodalomtörténész Hviezdoslavról eperjesi fejlődésszakaszában (71—96). S ugyancsak szinttartó Ján Mikes (latin—filozófia szakos, 1936-tól 1939-ig a Kollégium tanára) Cabán-monográfiája, valamint a regionális történetkutatónak és hittantanárnak, Frenyó Lajosnak az eszmefuttatása arról, miért nem hívták meg az eperjesiek Comeniust rektornak (164—166; Frenyó 1898-tól 1934-ig tartozott az intézet tanári karába).

Az elmondottakkal pedig érzékeltetni kívántuk, hogy a kiadvány az ismertetésünkben tárgyalt és idézett többihez képest „felső limes”, valóban akadémiai, azaz universitas-szintű. Tanulmányozása, ráképezve a témakör korábbi és az időben rákövetkező vizsgálódásra, meggyőzhet bennünket arról, menynyire indokolt volt a Kollégium története folyamán a háromszori kísérlet egyetemmé vagy csonkaegyetemmé fejlesztésére. A történelmi események azonban ezt mindannyiszor (utoljára és végérvényesen az első világháború) megcáfolták.

Amennyiben újból visszalapozva például Jacob Jacobeushoz és társaihoz (a cseh exuláns Jacobeus 1630-tól az eperjesi iskola tanára, 1538/39-ben rektora, 1640-től a szlovák gyülekezet lelkésze, s mint ilyen cseh nyelvű beszédet mondott és adott ki az új magyar evangélikus templom alapkőletételekor 1642-ben, amelyben a magyar—szlovák testvéri együttélést hangsúlyozza, s a beszédet barátjának, a magyar papnak, Madarász Mártonnak ajánlotta; műveiben egyébként is a szlováksághoz kötődése mellett és ezáltal a magyarországi humanizmus művelőire jellemzően nyilvánul meg „hungarus” volta; vö. i.m. 7,9,83) — vagy a morva, az oktatásban Comeniust követő Johannes Matthei- deshez (l66l—4-ben az iskola rektora; a város költségén tanult a danzigi és a königsbergi egyetemen, a wittenbergi egyetem bölcsészdoktori oklevéllel tüntette ki, és a szabad művészetek magiszterévé avatta; vö. Hörk 62), s a régióban Comeniusnak négyéves ittlétét és tanítványainak működését sem hagyjuk figyelmen kívül, akkor mindez az előbbiekben idézetekkel egybevonva kidomborítja, hogy a kollégiumi hagyományokban a német, magyar, szlovák mellett volt egy jelentős cseh részvétel is.

S következésképp az elmondottak alapján mindmáig ható áthagyományo- zódásként kell értékelnünk a Kollégium eszmeiségének tengelyében álló tu-