Irodalmi Szemle, 1997

1997/10 - HAGYOMÁNY - Zeman László: Az Eperjesi Kollégium 330. évfordulója

Az eperjesi Kollégium 330. évfordulója

vezetésben annak a meggyőződésnek ad hangot, miszerint a történelmi Magyarországon kevés intézmény vetekedhetett volna az eperjesi Kollégiummal országos és határokon túli hírnevében, amelyben annyi kiváló és több tudományágban jeleskedő tudós jött volna össze, Történeti vázlata ugyan vázlat, de az eperjesi filozófiai iskoláról mindmáig a legteljesebb. Bayer, Cabán, Ladi- ver, Schwartz János, Carlowszky János, Carlowszky Zsigmond, Greguss Mihály, Vandrák András, Serédi P. Alajos és Szlávik Mátyás filozófiai műveit jellemzi, terjedelmüknek és jelentőségüknek megfelelően leginkább az első háromét és Vandrák Andrásét, őt és Bayert mondja az iskola legjelentősebb képviselőinek. De a többieknél is szabatosan értékel, és ágyazza be rendszerüket az európai filozófia fejlődésébe. Kiváltképp Serédi P. Alajos tárgyalásában szembetűnő, hogy az eredetileg görög-latin szakos tanár nemcsak e két nyelvet tekintve támaszkodik közvetlenül a forrásokra, hanem — úgy tűnik

— magyarul is olvasott. Taglalásában kitér az igazgatói poszton Gömöry Jánost felváltó (1926) Masaryk- és Drtina-tanítvány, dr. Stanislav Treybal filozófiai munkáira, s nem hagyja ki az egyetemet Pozsonyban és Edinburghban végzett, egy ideig Budapesten működő s pozitivista szempontú Logikajával (1923) kitűnő Jozef Koreňt sem.

Az újabb tanulmányok hivatkozásanyagából e „vázlata” sehol sem hiányzik. Talán Greguss Mihály filozófiájának-esztétikájának a vizsgálatához nyújt a legkevesebb támpontot. Idézi műveit, amelyek kéziratban maradtak, s az egyetlen nyomtatásban megjelent Compendium Aesteticaet (C.. Werfer, Cas- soviae 1826) mint olvasmányos stílusban megírt, lényegében Kantot követő, a tankönyvszerűt azonban meg nem haladó munkát minősíti, s ismerteti felosztását. A szerző nézetei szerinte, bár többé-kevésbé eklektikusak, a Kollégiumban uralkodóvá váló kantinak a hatását tükrözik. Érdemének tudja be, hogy az igényes bölcseleti anyagot a tudományosság követelményét nem csorbítva, közérthetően közvetítette. Gregussnak a személyéről, tanári tevékenységéről, közkedveltségéről az ifjúság körében rokonszenvvel ír, s kiemeli, hogy elsőként adta elő magyarul a történelmet és a statisztikát (1830), s a pozsonyi líceumra távoztakor ott is az első, aki magyarul oktat (1833). Említi Greguss szembekerülését a maradi elöljárósággal, s méltánylással és kegyelettel szól arról, hogy „...hétéves szenvedés után a súlyos kór áldozatául esett 1838. szeptember 27-én, tíz évvel a magyar nemzet által vívott nagy harca előtt a szabadságért, amelyet munkásságával egész életében egyengetett” (126). Greguss s az eperjesiek közül Cabán, Bayer és Carlowszky bekerültek a cseh és a szlovák filozófiai gondolkodás történeti antológiájába (Antologie z déjín českého a slovenského filozofického myslení Svoboda, Praha 1981; G. M. 315—328.). A bevezető sorokban és az 1993-as konferenciának feltüntetett kötetében (1995) is szó esik arról, hogy Greguss a pozsonyi líceumban a Štúr-nemzedék nagyra becsült és tisztelt tanára volt.

A Compendium szlovák nyelvű antológiabeli fordításrészleteire a fenti kötetben többen hivatkoznak (a teljes fordítás kézirat). Miközben Greguss észté-