Irodalmi Szemle, 1997
1997/10 - Duba Gyula: Kisebbségi világjárás
DUBA GYULA tudom közéjük varázsolni, más világ fia, akár jómagam is. „Sonkaország” történelme azonban mégis csak közös enyém-tied-övé alapon, ennek a középeurópai örökségnek révén Európához tartozunk, és a földrész hiteles lakói vagyunk. Bizony, a látvány... A televízió révén szerepe és ereje tetőzni látszik. A könyv kultúráját a vizuális technika kultúrája követi, az olvasással való időbeni érzékelés nyomában a megpillantott tények meggyőző ereje következik. Czeslaw Milosz véleménye, hogy a jövőben az emberiség fokozott mértékben fordul majd múltja felé, és a képes információk identitástudata szerves részét alkotják majd. De hogy elég lesz-e a kép...? Remélem, hogy nem! Eddig kiegészítette a könyvet, s bár önálló útjára indult, remélhetően ezután sem helyettesítheti a betűt! A történelmi színhelyek világgá sugárzásával azonban életre kelti a múltat, és — képletesen szólva — láthatóvá teszi az időt. Ilyen téridőben utazgatni hasznos mulatság. Mátyás király a prágai várban, a karlsbadi emléktábla, mely Arany János ott-tartózkodásáról tudósít, Radnóti Miklós li- bereci iskolája, Uherský Brod (Magyar Gázló) neve ilyen téridő-utazás egy- egy állomása. A földrajzi és történelmi összefüggések birtoklása, s minél gazdagabb és öszetettebb „a birtok”, annál inkább bizonyos európaiságot jelent. Európa térideje sajátos minőség. S ennek metaforikus egysége „Sonkaország”, a különbözőségek működő egységét tartalmazza, közép-európai szimbólum. Lelkünket nem az elámító, a megrázó vagy megdermesztő jelenségek formálják. A drámák és tragédiák megráznak, de élni vágyó, egészséges lényünk kiheveri hatásukat. Inkább az egyszerű tények alakítanak, a mindennapi felismerések nevelnek. A Duna látványa győzött meg, milyen a folyam, és a föld anyagszerűségét a Tátra sziklatömege sejtette meg velem. A rozsnyói ércbánya megmutatta, hogy a föld belseje csodálatos, s az ember sok száz és több ezer méterre leviszi a mélybe a maga világát. Egy csallóközi autóút képes érzékeltetni, milyen a „termő rónaság”, s a gömöri dombok hullámzása eszünkbe juttatja a tengert. A természetet szennyeződése és általános romlása idején se becsüljük le! Legbenső énünk még mindig ide kötődik. Érzékelésünket éghajlati tünemények és fizikai jelenségek alakították, indulatainkat és vágyainkat kozmikus erők befolyásolják Létünk máig feltáratlan titkai biológiai és genetikai eredetűek. Sajátos „természetet” alakítottunk ki magunknak elneveztük műszaki civilizációnak és technikai társadalomnak, mely már annyira meghatározza életünket, hogy kegyetlen zsarnokként megaláz, és elidegenít önmagunktól. Elfedi előlünk a valódi, az „ősi” természetet. Ám ez csak látszat, még ha állandó jelleggel bír is, , ránk kényszerített szemfényvesztés. Elég egy elemi csapás, pusztító vihar vagy árvíz alakjában, de akár egyetlen villámcsapás rádöbbent, hogy a természet, a kozmosz még mindig alapvetően birtokolja és meghatározza emberi arcunkat, lelki vonásainkat. Az útleírások műfaji szükségből is gondot fordítanak a földrész arculatára, a táj jellegzetes vonásaira és a természeti jelenségekre, ezek a föld tipikus tulajdonságai, sajátosak, mint az emberi vonások. A természetleírás az úti beszá-
