Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Széles Klára: És eljön?
KÖNYVRŐL KÖNYVRE 127 nevetségessé teszi Nepomukot. Az Elbeszélő viselkedése az, amely egészen váratlan. Ő az, aki a történés kritikus pontján nem a leleplezettet, hanem a le- leplezőt „próbálta elráncigálni az asztaltól”. Vagyis Richard Wagner mellé áll, igazolja, előmozdítja sértetlenségének megőrzését, szinte ő is kéretlen-önkéntes ügynökévé válik. Avagy szereplő-Elbeszélőként nem tudja azt, amit a re- gény-Elbeszélő világosan láttat? Legvalószínűbb: tudja, de úgy tesz, mintha nem tudná. Miért? Reménytelennek, hiábavalónak látja az efféle leleplezést: az ügynökhálózat ereje nevetséges erőlködéssé teszi az efféle naiv kísérletet? (S mi az, amit nem tesz nevetségessé? — kérdezhetjük az egész regény nyomán.) 0 Ez a meghiúsult leleplezésjelenet talán legnyíltabb megjelenítése az egész regényszerkezetben, elbeszélésmódban, hangnemalakításban kifejeződő írói körképnek. A közel hozott konfliktushelyzetben, a regény ellentétes szintjeinek (egyetlen!) ütköztetésénél az Elbeszélő kulcsszerepet játszhatna, de egyértelműen elhárítja ezt a feladatot. Nincs nála kulcs? Van-e, lehet-e ilyen egyáltalán? Viselkedése tanácstalanságot mutat, az álarcok levehetetlenségéről tanúskodik. Jelképesnek is tekinthető: a sötét erők óhatatlan túlerejének, felülkerekedésé- nek megnyilvánulása. Hasonló ahhoz, ami a regény építkezésmódjában, fejezettagolásában, utalásaiban megtestesül. Eszerint a „kulisszák előtti”,' ismerős térben, időben játszódó szerelmi történetnél hangsúlyosabb a „kulisszák mögötti” titkos szolgálat működése. Az előbbi, látható — akár egy színpadnak — láthatatlan, mesterien álcázott háttere, mintegy zsinórpadlása az utóbbi. A címekkel kiemelt szerkezet is mintha ezt a rejtőző bújócskát imitálná. A humoros fordulatot sejtető, sokszor szójátékba öltöző címek — Aranyér; ami aranyat ér — mindig Richard Wagnerékre vonatkoznak, ezen belül is anekdotaszerű betétek. Nem a fő-, hanem a mellékágakat emelik ki, minden egyéb címszerű jelzés nélkül marad, néhol még tipográfiai jelzés nélkül is, összemosva. Vagyis: a tartalom- jegyzék útmutatása hamis nyomokat ad, mögöttük kell keresni a valódit. Hol? Számos visszatérő jelet, ígéretes utalást lelhetünk. Ilyen maga a cím: És eljön az Ő országa, szorosan összekapcsolódni látszik az elsőként már említett Ács Krisztián-történettel, majd más, ismétlődő hivatkozásokkal a „Látogató”-ra, az „Üzenetek könyvé’-re, s ellentétes vonulatként találkozhatnánk az amerikani- zálódás bűvös fogalmaival: a mekdöneldzek, szpiörmintek s társaik felbukkanásával; netalán az „intergalaktikus”, „ufókutatási” s egyéb programok emlegetésével. Mindezek kapcsolódhatnak a célzatosnak is sejthető névadáshoz: művészek, tudósok, pápák, szentek neveinek alkalmazásához (Wagner, Darwin, Ne omuk, Sictus, Bonifác stb.). „mindez feltételes módban marad; a jelek nem alkotnak jelrendszert; megmaradnak szellemes ötletnek, nem többnek. A regényeim jól mutathatja a folyamatot: változó, ellentétes tartalmakkal bukkan fel az ígéretes ige idézése, hol az egyik, hol a másik tá ->orb n. Nem egyszerűen változik a jelentése, hanem kiüresedik, átlátszó demagóg csalétek lesz. A regény koherenciáját így ne is keressük, álkoherencia helyettesíti? Be vált jóslatnak érezhetjük Thomka Beáta korábbi szavait: Grendel következő
