Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - TUDOMÁNY - Szarka László: A magyarországi szlovák kisebbség 20. századi asszimilációjáról
117 A magyarországi szlovák kisebbség 20. századi asszimilációjáról magyar nyelvű magyarországi szlovák tanulók számára alighanem a szlovák nyelv újraélesztésének egyedüli feltétele lehet, míg a döntő többségében egynyelvű és magyar anyanyelvű szlovákiai magyar tanulók számára az anyanyelven oktató iskolák kétnyelvűsítése a közösség alapvető nyelvi adottságának, jellemzőjének a megváltoztatását hozhatja magával, ami pár év leforgása alatt a szlovákiai magyarság soraiban is tízezres nagyságrendű asszimilációs folyamat felgyorsulását eredményezheti.- A békéscsabaihoz hasonló szlovák központok, regionális intézmények az észak-magyarországi, pilisi szlovák régióban is fontos szerepet tölthetnének be. Mind a két kisebbségre vonatkozóan alapvető változásokra van ugyanis szükség az egy centrumból irányított állami és önkormányzati kulturális munkában. A ma még csak Magyarországon létező helyi kisebbségi önkormányzatok, szerény eszközeinek koncentrálásával, valamint a két „anyaország” szimbolikus támogatásának igénylésével belátható időn belül ki kellene építeni ezeknek az erős regionális kisebbségi kulturális központoknak a hálózatát. Ezek a központok a magyarországi szlovák kisebbség esetében a szlovák anyanyelvű és a szlovák nyelvet másodnyelvként használó népesebb közösségekkel közvetlen kapcsolatban állhatnának, s ez lehetne a valóságos szlovák nyelvi és kulturális igények legreálisabb intézményi háttere. A jelenlegi magyarországi és szlovákiai állami politika egymástól szögesen eltérő kisebbségpolitikai filozófiája — Magyarországon a nyugat-európai mércével mérten is jelentős önkormányzati modell, Szlovákiában viszont a nemzetállami centralizáció és asszimiláció modellje érvényesül — még inkább szükségessé teszi a két érintett kisebbség helyzetének reális felmérésén alapuló megközelítést, és a reciprocitásra hivatkozó szlovák érvelés határozott elutasítását. Viszonosságot a két ország kisebbségpolitikájában ott kell és lehet keresni, ahol érdemes, ahol a kölcsönösség a két kisebbség érdekeit szolgálja: a jóhiszeműségben, a kisebbségek önkormányzati jogainak kiterjesztésében, minél hathatósabb bevonásukban a róluk folyó belpolitikai, államközi, nemzetközi döntések, egyeztetések esetén, s természetesen kulturális-oktatási intézményrendszerek minél hatékonyabb támogatásában.
