Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - TUDOMÁNY - Szarka László: A magyarországi szlovák kisebbség 20. századi asszimilációjáról
114 Szarka László Ezek a példák is azt mutatják, hogy a szlovák közösség etnikai-nemzetiségi identitása nem feltétlenül kötődik szorosan a szlovák anyanyelvhez, ami az asszimilációs folyamat lelassításában és megfordításában is fontos felismerésnek bizonyulhat. A magyarországi szlovák nemzetiségi tudat megerősödésében —- a minden tekintetben és ma már a legidősebbek kivételével minden korosztályban másodnyelvi pozícióba visszaszorult szlovák anyanyelv (a nagyszülők és szülők nyelve) mellett — az újratanult, újrafelfedt ett és ilyen módon folyamatos pozitív kihívást jelentő szlovák másodnyelv iehet a meghatározó tényező. A nyelvi-nemzetiségi kritériumok alapján nagyjából négy szlovák közösségtípust különíthetünk el: a) Az erős anyanyelv- és nemzetiségi tudattal rendelkező, ezer főnél nagyobb, jelentős hagyományokkal és aktív fiatal nemzedékkel is rendelkező, éppen ezért csak lassan asszimilálódó közösségek. Közülük is kiemelkedik Tótkomlós és Pilisszentkereszt 1000 főt meghaladó szlovák anyanyelvű és szlovák nemzetiségű közösség. b) Aktív anyanyelvhasználattaí, illetve -nyelvismerettel jellemezhető közösségek. Ebbe a csoportba sorolható pl. a nagybánhegyesi, kesztölci, répáshutai, telekgerendási, komlóskai, pilisszántói, pitvarosi szlovák közösség. c) A hiányzó anyanyelvet nyelvismerettel ellensúlyozó közösségek, ahol a szlovák nyelv mint másodnyelv — sok esetben a népszámlálások alkalmával is vállaltan — a szlovák nemzetiségi tudatnak az anyanyelvvel azonos értékű „hordozója”. Ez a típus főként a nógrádi-borsodi-hevesi régióra és a budapesti agglomerációra jellemző. Pl. Bükkszentkereszt, Galgaguta, Lucfalva, Nézsa, Sámsonháza, Ácsa, Pilisvörösvár szlovák közösségei tartoznak ide. d) Nyelvileg gyorsan asszimilálódó közösségek, ahol a szlovák nyelvismereti mutatók is a szlovák nyelv rohamos térvesztését mutatják. Pl. 1980-ban 200, illetve annál több szlovákul is tudó lakos élt három településen, tíz évvel később azonban egytizedükre csökkent ez a szám Vácegresen (1980: 314, 1990: 30), Visegrádon (1980: 248, 1990: 29), illetve Alsópetényben (1980: 200,1990: 34). REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEK A KISEBBSÉG FEJLŐDÉSÉBEN Rendkívül fontos feladat, hogy az alföldi, nógrádi-hevesi-borsodi, főváros környéki és komáromi-esztergomi régióban a szlovák anyanyelvű és nemzetiségű lakosok által lakott településeken lezajlott asszimilációs folyamatok hátterét minél pontosabban felderítsük. Mindenekelőtt abból kell kiindulni, hogy szinte valamennyi térségben vagy kistelepülésekről, vagy pedig folyamatosan fogyó népességű községekről van szó. Ezzel együtt a szlovák anyanyelvűek fogyását jelző arányszámok erőteljes asszimilációról árulkodnak. Az anyanyelvi és nyelvismereti adatok egybevetésével azt mindenesetre tisztázni lehet, hogy a két csoport között az egyes településeken milyen az összefüggés, s ez milyen mértékben befolyásolta a népszámlálások alkalmával a szlovák nemzetiség vállalását.
