Irodalmi Szemle, 1997

1997/8-9 - Morvay Gyula: A múlt, Hallgatás (elbeszélések)

106 Morvay Gyula

szobrot... el se akarták hinni. A plébános a breviáriumában lapozgatott, a sekrestyés meg belépett, s a mozgó szoborra mutatott.

— mondtam a szerelőnek, most műanyag vezetékkel erősítette meg a szobor alját. Hiába. Az öregasszonyok, ugye, háromszögletű sajtot esznek a prédikáció alatt, a maradék megszárad, az az egerek eledele... miközben elrágják a műanyag vezetéket is... Nocsak, nocsak, ezt meg kell erősíteni...

Megindulás nélkül jöttek ki.

Fél év múlva az egyházfi ismét felkereste a szülőket, hogy teheségükhöz mérten... adakozzanak a templom szobrainak javítására...

— ...a temetési költséget maguknak a legminimálisabbra szabtam. Gondolják meg. Mégis — mennyit...? Hogy meg ne erőltessék magukat.

A szülők némán összenéztek s hallgattak.

— Látom, az a jóságos nagy úristen gazdagon megsegítette magukat ezzel a szép templommal... — mondta az asszony férje.

— Nem panaszkodunk az Istenre, de ugyebár, nekünk, az ő szolgáinak is kiadásuk van... Mi szerényen élünk, csak az Isten háza legyen arannyal, ezüsttel ékes.

A két szülő hallgatott.

A bennük élő szenvedés nem engedte szóhoz jutni őket.