Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - Morvay Gyula: A múlt, Hallgatás (elbeszélések)
A múlt i 05 A férfiak az asszonyokat engedték a kis koporsóhoz, ők meg cseppet messzebb húzódtak. Senki se köszönt a plébánosnak; most a visszahozhatatían kedves gyerektől búcsúztak. Csend ült az utcában, hallgatás és némaság volt egy percig. Mielőtt a plébános elkezdte volna a temetési szertartást, a kislány édesanyja felkiáltott. Szavait a sírás öntözte: —- ...hol volt az Isten...? Hogyan engedhette ezt meg... — ...hiszen Mindenható... — szóit egy mély hang a férfiak közül. —- Miért engedte meg, hogy elvesszen a szívem alatt nevelt édes kis gyerekem — zokogott az asszony. —- ...miért nem akadályozta meg ezt a halált, ezt a balesetet... a háborúkat, földrengéseket se akadályozza meg... én is belehalok ebbe a szenvedésbe... — ...ne sírj... veled vagyunk... majdnem nyolcán, kilencen így sírnak... nyugodj meg, veled vagy unk... A plébános felkapta a fejét, egy pillanatra ránézett a breviáriumára, kinyitotta, egy-két lapot forgatott, aztán majdnem kiáltva harsogta a szót: —- Csendet! A férfiaktól mozgott előre a szó:... csendet kér vagy parancso 1...? A „kérem” szó el sem hangzott, a plébános beszélt: — ...ez nem tetemrehívás, az Istent nem lehet tetemre hívni... az Istenre nem lehet rákérdezni: hol volt az Isten?... Az Isten nagyon jól tudja, mi az ő dolga, és teszi a dolgát... ember nem bírálhatja, nem vonhatja felelősségre... hiszen... mert isteni dologról van szó... Megint a férfiaktól: — ...ha jó termés van, azt Isten adta... ha földrengés van: természeti csapás, mondják... egen, egen, í g y mondják. A szavak is elnémultak, csak a zokogás hangja zuhogott az utcában. — Induljanak! — kiáltott a plébános. Állóhelyét mindenki otthagyta, s a temető felé lépkedett. Latin szövegbe kezdett a plébános: — ...in Paradisum de- ducant te angeli, et cum Lazaro, quondam paupere, vitám habeas sempiternam...-— Magyarul is lehetne — mondta egy ismeretlen hang.-— A paradicsomba vezetnek majd téged az angyalok, ahol egykor szegény, nyomorult Lázárral együtt, örökké fogsz élni... Jó fél év múlva az egyházfival meghívatta a plébános a gyászát (bizonyára) elfelejtett szülőket. — Tudom, ismerem a heyzetüket. Ajánlom: jöjjenek velem, menjünk a templomba, >tt... imádkozva, magukba szállva, nagyon erősen kérve Istent, megtalálják őt... A páduai Szent Antal szobra előtt térdelt az asszony; imádkozott, a férje szája unottan mozgott, inkább körülnézte a szobrokat, zászlókat. „I obogóknak hallottam” — mondta magának. Ima közben a szobor belsejében valami surrant, valami meg is mozgatta a
