Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - Gál Sándor: A Kerek Nagyasszonyhoz címzett fogadó (regényrészlet)
94 Gál Sándor billenteni függőleges állapotba. De Kvéta asszony is segítségre szorult néha, vagv legalább is úgy tett, mintha támaszra volna szüksége. Hol a derekamat ölei te át, hol a karomba kapaszkodott, ám egy óvatlan pillanatban kacérkodva a fülembe harapott. — Já te sežeru — mondta aztán halkan, hogy a májusi éjszaka alvó fái meg ne hallják. A kaszárnya udvarán, a „szlobodáreny” előtt — a „szlobodán ny” a nőtlen tisztek szálláshelye volt — aztán Kvéta beinvitált ideiglenes lakóhelyükre —- szoba s kicsi konyha az egész — egy jó erős kávéra. Ellenkezni nem lehetett, így csakhamar Jasný századosék „lakosztályában” voltunk, ahol Oldrich egyszerűen rádőlt az ágyra, s egy perc múlva már békésen szuszogott, miközben Kurucz főhadnagy a Krasznahorka büszke vára című tiltott, irredenta nótát dúdolta, fia elakadt, kisegítettem; Kvéta asszony eközben a kicsi konyhában szorgoskodott, kávéfőzés ürügyén. Amikor Kurucz főhadnagy a kesergőben ott tartott, hogy „harcosai rég pihennek a dicső fejedelemnek”, én már a konyhában voltam; Kvéta vizet forralt a kávéhoz, ám ez egyáltalán nem gátolta meg abban, hogy újra megtámadja érzékeny fülcimpámat. — Ŕekla jsem ti, že té sežeru — ismételte meg újfent ezt a különösen szép zenéjű mondatot, s amit mondott, meg is cselekedte — fent s lent egyazon szenvedéllyel és szorgalommal, miközben Krasznahorka büszke vára kiúszott a Šumava nyugvó horhasai fölé... Aztán megittuk a törökkávét is.
