Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - Gál Sándor: A Kerek Nagyasszonyhoz címzett fogadó (regényrészlet)
A Kerek Nagyasszonyhoz címzett fogadó 91 végighorzsolta, s a torkolat felső részén szépen kibújt az acélból, s úgy állt ott, pontosan, mint puska végén a célgömb. Az esemény — abszurd voltán kívül — rendkívül jó is volt, hiszen tönkre ment a harckocsi ágyúja. Fischer százados arca az esemény tudomásulvétele után szürkészöld árnyalatúra változott, borostái — itt senki sem borotválkozott — előremeredtek, szeme csillogása pedig eltömpült. Sok minden megesett már ezen a Dobrá Voda-i gyakorlótéren, de olyan még nem, hogy egy tank a saját ágyúját lőtte volna szét. Az eseményre elfogadható fizikai, ballisztikai magyarázat se volt, hiszen ezekből a betétcsövekből, amelyeket beslisszoltunk az acélvaginába, ezer és ezer alkalommal lőttek és lőttünk teljes biztonsággal. A vizsgálóbizottság, mely hamarosan szemlét tartott a baleset fölött, ugyancsak tanácstalanul álldogált s bizony találgatásokra kényszerült. Az biztos, hogy Fischer százados nagy bajban volt, nemkülönben a tank legénysége is. Ha kiderül, hogy valamiféle szabotázs ténye forog fenn, akkor lőttek a kilátásba helyezett előléptetésnek. A legénységet pedig bíróság elé is állíthatják, s rájuk sózhatnak egy-két évet. Ezért a romos malomépület mellett búslakodó Fischer századoshoz léptem, mert volt egy ötletem, s engedélyt kértem tőle, hogy szólhassak. — Mluvte — bökte ki röviden. — Tételezzük fel •— kezdtem —, hogy a terepviszonyok nagyon kedvezőtlenek, látható, hogy az utak két oldalán magásak a sár- és köbuckák. Ha az ágyúcsövet alsó és oldalsó helyzetben tartjuk, akkor ezekből a buckákból kő és sár kerülhet a lövegbe, amely a betétcsőből kiröppenő golyót eltérítheti. Ezt egy gyakorlati próbával akár bizonyítani is lehetne. Ha sor kerül rá, a kísérletet Zalai katonával vállalom. Fischer arca előadásom nyomán megszínesedett, s nagy léptekkel a íöveget tanácstalanul vizsgáló tisztekhez sietett. Én pedig szóltam Zalai Tiborak, aki a legjobb sofőrök közé tartozott — civiben egyébként mozdonyvezető volt —, hogy ha sor kerül a kísérletre, hajtson bele a legmélyebb terephullámokba, én meg majd célba veszem a tankcsapás menti kő- és sárkupacokat. A kísérletet el is végeztük, s talán Zalai Tibi kissé el is túlozta a dolgot — persze magam is igyekeztem derekasan -—, mert az ágyúcsőben több kilónyi sárral elegy kődarab is bekerült. Ezzel bizonyítottá vált a véletlen, ami kizárta az egyéni felelősség, netán a szándékos szabotázs tényét. Fischer százados újra élt, de ez engem nemigen érdekelt ami fontos volt, hogy a harckocsi legénységét sem vonhatták így felelősségre. Holott tökrészegen ők babrálták el a dolgot. Vagy ha nem, akkor valamelyik félhülye tette azt meg helyettük. Az ügyet lezárták, s ez volt a lényeg. Visszatérvén a gyakorlatról, Fischer behívott az irodájába, tisztára civil módon, s leültetett. Főzött törökkávét, s az egyik poharat — itt ezt „szovjet kristálynak” becéztük, ami közönségesen de- cis mustárospohár volt — elém tette. —- Maga kitűnő katona lehetne — kezdte —, ha nem volnának mindenféle különcségei. A Kulatá Bába meg a petepákok... Van taktikai érzéke, jól vezeti a szakaszt, lövészetbeni eredményei pedig messze az átlag felettiek, mégis
