Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - FÓRUM - Szarka László: A lakosságcsere kérdése a párizsi békekonferencián
FÓRUM kia bizonyos gömöri, zempléni területekkel való kompenzálását, majd pedig az újonnan meghúzott határvonal mentén önkéntes népcserét javasoltak. Ezeknek az amerikai és brit szakértői terveknek az az érdekességük, hogy filozófiájuk jórészt megegyezik a magyar békeelőkészületek Révay Istvánnak, Vájlok Sándornak s természetesen Kertész Istvánnak az irányításával elkészített csereterület-javaslatának alapelveivel. Ez az alternatív magyar javaslat, amelyet nyilvánvalóan a közvetlen csehszlovák—magyar tárgyalások során lehetett volna érdemben használni, a következő csereterületeket jelölte ki. Magyarország a területi kompenzációk keretében igényt tartott volna a Csallóközre és a Párkány—Ipolyság közti Duna—Ipoly-szögre, valamint a közel 90 százalékban magyar dél-gömöri és az ugyancsak majdnem színtiszta magyar bodrogközi régióra. Ennek fejében Magyarország felkínálta volna a csehszlovákok által követelt teljes pozsonyi hídfőt, sőt javasolta bizonyos Pozsonnyal szemben lévő osztrák területek bevonását is. Ezen kívül Aggtelek vidéke, valamint Abaúj és Zemplén két járásnak 22 községe szerepelt a kompenzációként felkínált területek között. Ilyen módon Magyarországhoz került volna 4 ezer km2 és 300 ezer lakos, Csehszlovákiához pedig 65 km2 és 46 ezer lakos. Ennek a kompenzációs tervnek az esélyét tovább növelte hogy Jan Ma- saryk csehszlovák külügyminiszter 1946 folyamán több ízben is tudatta nyugati politikusokkal, diplomatákkal, újságírókkal, hogy a szlovákiai magyar kérdés végleges megoldása érdekében hajlandó lenne területi engedményeket is tenni, bizonyos kompenzációk fejében. Hogy ehhez az elképzeléshez még a békekonferencia csehszlovák—magyar vitájának napjaiban is ragaszkodott, azt a csehszlovák békedelegáció 1946. szeptember 19-i zárt üléséről készült jegyzőkönyv bizonyítja. Eszerint Masaryk Horáková képviselőnő kérdésére, mit kell tenni, ha az amerikaiak megvétózzák a 200 ezer szlovákiai magyar egyoldalú kitelepítését, Masaryk a Csallóköz átengedésének lehetőségét vetette fel. A csehszlovák külpolitika azonban ekkor már egyre erőteljesebben szovjet befolyás és ellenőrzés alatt állott, és ezt az orientációt Vladimír Clementis Masarykkal szemben is folyamatosan sikerre vitte. A békekonferencia plenáris ülésein azonban maga Masaryk is igen harcias felszólalásokban követelte Csehszlovákia számára a transzfer jogát. Az 1946. július 29-én a párizsi Luxemburg-palotában megnyitott békekonferencián az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy-Britannia, Kína és Franciaország, valamint további 16 szövetséges és társult ország képviselői öt vesztes ország békeszerződésének véglegesítését tűzték ki célul. Az olasz, román, bolgár, finn és magyar békeszerződés alapkérdéseit a nagyhatalmak külügyminisztereinek konferenciáin már a párizsi konferencia előtt tisztázták. A magyar békeszerződésnek legfontosabb kérdései közül a békekonferencián legbehatóbban a bécsi döntések érvénytelenítésével, az erdélyi határszakasz esetleges korrekciójával, a jóvátétel nagyságának megállapításával,
