Irodalmi Szemle, 1997

1997/6-7 - FÓRUM - Ravasz Károly: Adalékok a magyar—csehszlovák viszony történetéhez, 1945—1948

hírek érkeztek, ezeknek egyszerűen nem akart senki sem hitelt adni, vagy legfeljebb helyi túlkapásoknak tartotta azokat.

A közlekedési viszonyok javulásával azonban hamarosan teljesen hiteles hírek érkeztek arról, ami Csehszlovákiában történik. Egymás után jelentek meg az elnöki dekrétumok, kormány- és szlovák nemzeti tanácsi rendeletek, melyek közül a legfontosabbak: megfosztották állampolgárságuktól az ösz- szes magyart, ex lege kimondták a magyar nemzetiségű személyek vagyonának elkobzását, a legszemélyesebb ingóságok kivételével, bezárták az összes magyar iskolát — az elemieket is —, kizárták a magyarokat a felső oktatásból, megtiltották magyar nyelvű nyomdatermékek megjelenését vagy behozatalát és a magyar nyelvnek nemcsak nyilvános, de sok. helyütt magánhasználatát is, kizárták a magyarokat a közszolgálatból és számos szabad foglalkozásból, megvonták nyugdíjukat és szociális segélyüket, visszavonták iparengedélyeiket, a magyarok munkabérét rendeletileg alacsonyabban állapították meg.

Amikor a potsdami találkozón a „három nagy” nem adta meg a felhatalmazást Csehszlovákiának a magyarok kitelepítésére, a csehszlovák kormány bedobta a hazai és küföldí közvéleménybe a lakosságcsere gondolatát, és a magyar kormányt tárgyalásokra hívta meg Prágába. Az első prágai tárgyalásokon átnyújtott csehszlovák követeléseket a magyar delegáció visszautasította, és a tárgyalások megszakadtak. A második prágai tárgyalás alkalmával a csehszlovákok követeléseiket lényegesen enyhítették, és ezeknek a Magyarország részére még mindig nagyon kedvezőtlen javaslatoknak, az alapján jött létre a lakosságcsere-egyezmény, mely 1946. február 27-én került aláírásra.

Az egyezmény felhatalmazta a csehszlovák kormányt, hogy a legszélesebb körű toborzást hajtsa végre Magyarországon, és ezzel a felhatalmazással a szlovákok bőségesen éltek is. Bizottságaik sok száz gépkocsival járták az országot, sok ezer gyűlést tartottak, elárasztották Magyarország városait és fal- vait plakátokkal. A toborzás eredményeképpen mintegy százezer „magyarországi szlovák." jelentkezett áttelepülésre. Ezek a jelentkezők három csoportra oszthatók. Az első csoport a magyarországi inflációból a plakátokról integető csehszlovák paradicsomba akart kivándorolni. A második csoport olyanokból állt, akik kedvezőtlen igazolóbizottsági határozatok következményei vagy a „sváb-kitelepítés” alól igyekeztek ezen az úton szabadulni. A harmadik csoportba sorolhatók azok, akik tényleg öntudatos szlovákokként akartak áttelepülni Szlovákiába. A jelentkezők nagy része egyáltalán nem, vagy alig tudott szlovákul, és a szlovákság kritériumaként a bizottságok elfogadták, ha a jelentkező egy szláv nyelvű nagyszülőt tudott kimutatni.

A toborzási akció egyre növekvő ellenérzést váltott ki Magyarországon, és ez hozzájárult ahhoz, hogy az egyezmény ratifikálása nem ment egészen simán. Az összes pártok szónokai csak az egyezmény és a csehszlovák magatartás heves bírálata után fogadták el a törvényjavaslatot. Amikor szavazásra került a sor, a képviselők nagy része — a kommunisták Révai József felhí