Irodalmi Szemle, 1997

1997/6-7 - FÓRUM - Szabó A. Ferenc: Demográfiai érvek és tények a második világháború, utáni magyar—szlovák lakosságcserével kapcsolatban

homogén ország kialakítását tűzték ki célul. Tény, hogy az ő érveik, illetve tanulságaik voltak a nyomosabbak, hiszen a náci Németország nem elégedett meg az 1938-ban hozott müncheni döntéssel, amely korrekt nemzetiségi határokat vont a két állam közé, hanem 1939 márciusában egyoldalú lépéssel birtokba vette a szudétanémetektől már „megszabadított”, megcsonkított cseh területet is. Hasonló lépést a magyar fél 1938 után nem tett. Az új, fiatal szlovák állam létét elismerte, bár keleten — Kárpátalja felől — önkényes, fegyveres határmódosítást eszközölt ki, amelyet semmiféle szerződéses nemzetközi megállapodás nem hitelesített sohasem.

Tehát amíg a cseh lakosság súlyos nemzeti elnyomást volt kénytelen elviselni a német megszállás következtében, addig a szlovákok, igaz, német katonai jelenlétet, de nem nemzetiségi alávetést tapasztaltak. De, hangsúlyozzuk, nem a magyarok, hanem a németek vonultak be 1939-ben Szlovákiába. Arról nem is beszélve, hogy a hatalmon lévő szlovák kormány kérésére, éppen az esetleg elképzelhető magyar támadás kivédése érdekében. A szlovákok nemzeti sérelme így összehasonlíthatatlanul kisebb volt a magyarok részéről, mint a cseheké a német féltől. A diplomáciai/politikai cél mégis azonos volt, s ezt pontosan kifejezte a hírhedt kassai kormányprogram, amelyben a régi határait visszanyert ország vezetői ugyanazt az elbánást ígérték a magyaroknak, mint a németeknek. Ez a homogén állam megteremtésére irányuló igény, amely megkísérelte a német és magyar politikai felelősséget összemosni és azonos megítélés alá vonni, erős és határozott politikai lépésekben nyilvánult meg kezdettől fogva. Már a világháborús évek alatt elkezdte ez irányú munkáját a csehszlovák politika, függetlenül a náci érdekeket hűségesen kiszolgáló szlovák állam politikájának mindenkori alakulásától. Ez a koncepció eltekintett a szlovákok háború alatti politikai felelősségétől. A cseh politikusok mintegy maguk mellé emelték a szlovákságot, átsiklottak kétségtelen fasi- zálódásuk felett, csakhogy problémátlanul birtokba vehessék a régi területet.

A nagyhatalmak közül a Szovjetunió feltétlen támogatására számíthattak ebben a kérdésben. Két okból is. A szovjetek az új európai elrendezésben pánszláv érdekeket érvényesíthettek. Az eszmétől idegen lengyel politika kivételével minden más szláv ország számíthatott ez irányú támogatásukra. A fasiszta szlovák bábállam bármiféle tevékenysége, beleértve a Szovjetunió elleni 1941. évi agressziót is, jelentéktelennek, elfelejtendőnek számított ebből az aspektusból. Szolidarizált a csehszlovák elképzelésekkel a szovjet birodalom azért is, mert háború utáni expanziós terjeszkedése közben ennek az országnak a határait is nyugatabbra tolta. Kárpátalja átadásáért cserébe megkapta a csehszlovák vezetés a szovjetek teljes támogatását a német lakosság kitelepítésére vonatkozóan. Ha területi kárpótlást nem is adott patrónu- suk. a 3,5 millió német eltávolításának segítségével belső expanziót biztosított a cseheknek. Magyar vonatkozásban nem volt ennyire egyértelmű a szovjet politika, de lényegében elfogadta a csehszlovák követeléseket. Annyira nyilvánvaló volt ugyanis a magyarok másfajta szerepe a megelőző években, hogy a németekkel való azonos megítélés anakronisztikus lett volna. A nyu-