Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - FÓRUM - Vadkerty Katalin: A belső telepítés Szlovákiában (1945—1949)
FÓRUM vetelték, s mikor ezt a magyar gazdák — akik ellen még vádat sem emeltek — megtagadták, a bíróságoktól kértek ítéletet. A kolonisták vádaskodását a bíróságok elutasították, de a „kényszerű társbérlet” sok esetben 1950-ig tartott. A járási és a helyi hivatalok a szlovák telepeseket új házak, új gazdaságok építésével s kiutalásával tartották meg a magyar vidékeken.11 A belső telepítések harmadik szakasza 1948 nyarán kezdődött és a cseh országrészekbe deportált magyarok tömeges hazatérése jellemzi. Hazatérésük felkészületlenül érte nemcsak a birtokaikba ültetett bizalmiakat, hanem a hivatalokat is. A bizalmiak egy hányada a magyar tulajdonos hazatérése után önként eltávozott, több helyen meglódultak az öklök, s megtörtént, hogy még a fegyverek is előkerültek. A helyzetet bonyolította, hogy — szovjet nyomásra — a csehszlovák kormány 1948. március 9-én elhatározta, az év őszén megadja a magyaroknak a csehszlovák állampolgárságot. A hivatalok ezt a pár hónapot a magyarok birtokainak gyorsított ütemű elkobzására és kiutalására haszálták fel. Azzal nem számoltak, hogy az érintett magyarok a bíróságokhoz fordulnak elégtételért, s a magyar kényszermunkások zöme visszautasította az idegen birtokon való letelepedést, a sajátjukat követelték. A kormány „a társadalmi béke megteremtésére” hivatkozott, amikor elrendelte, hogy a szlovák kolonisták részére építsenek új házakat, egész gazdaságokat.12 A szakasz második felében a deportáltak elhelyezésével kapcsolatos nehézségeket, a betelepített szlovákok kielégítését nem nemzetiségi, hanem „osztályalapon” akarták rendezni. De a Dél-Akció néven indított titkos „kuláktalanítás” csak a betelepítési övezetben élő magyar nagygazdákat érintette, s így nemzetiségi támadássá vált. A Szlovák Telepítési Hivatal által támogatott belügyi akció kudarcba fulladt, mert a cseh hivatalok nem vették át a kitelepítettek első transzportját, a határról visszairányították Szlovákiába.1'' A belső telepesek helybentartása, a magyar deportáltak elhelyezése mellett szinte permanensen volt jelen a vagyontalan romániai, magyarországi és jugoszláviai „repatriánsok” elhelyezésének kérdése, valamint a csehszlovák— magyar lakosságcsere folytatása. A hivatalos politika elhatározása a szlovákok megtartása volt a magyarlakta területeken. A belső telepítések, a lakosságcsere, a repatriálások, valamint a szlovák köz- igazgatás, a karhatalom, a művelődés és a kultúra bevezetésének eredményeként kb. 300 000-rel emelkedett a „betelepítési övezetben élő szlovák lakosság száma." 1945—1949 között kb. 125 000 magyar hagyta el ezt a vidéket, s ha nem is a csehszlovák kormány 1945-ös terveinek méreteiben, de megvalósult a „magyar etnikum vertikális és horizontális megbontásának" a terve. Az 1945 előtt a csehszlovák kormány által is „magyar etnikai területnek” elismert „betelepítési övezet” 1950-re már vegyes lakosságúvá vált. Jegyzetek 1. Janics Kálmán: A kassai kormányprogram és a magyarság „kollektív bűnössége”. Pozsony 1995. Janics Kálmán: A hontalanság évei. Pozsony 1992, 125., 144.; Kaplan, Karel: Csehszlovákia
