Irodalmi Szemle, 1997

1997/6-7 - Eduard Hurban: A magány röpke pillanatai

A magány röpke pillanatai ha. Az asszony helyjegyet akart venni a gyorsra. Az előadásról beszélgettek. Ahogy kiszálltak a villamosból, azt mondta a hölgynek: — Megihatnánk valahol egy kávét, és beszélgethetnénk közben. Felfedeztek egy barátságosnak látszó nappali bárt, méghozzá félig üreset, s úgy döntöttek, maradnak. Bent hangulatvilágítás, csupa vörösbe játszó árnya­latok. A leeressztett redőnyök, a szőnyeg, a kényelmes kárpitozott padok, vö­rös ernyős lámpák, mindez barátságos hangulatot és kényelmet sugárzott. Minden tompa félhomályban úszott. Becher-likőrt és kávét rendeltek. A városban szerzett benyomásokkal indult a társalgás, aztán a szürke hét­köznapok olyan gondjaira terelődött a szó, mint a munka, a család, a gyere­kek, az érdeklődési kör. Kiderült, hogy mindketten szeretnek olvasni. Sokat. — Hajszolok egy könyvet — mondta Eman —, de itt sem akadtam rá. — Mi lenne az? — kíváncsiskodott a hölgy. — A társalgás elmélete. Nyelvészettel kapcsolatos. — Önt érdekli a nyelvtudomány? Hisz technikai jellegű a foglalkozása. Ho­gyan függ össze ez a kettő? — Igen, a technika. Konkrétan az elektrotechnikával foglalkozom, ez a vesszőparipám, de belekontárkodom néha az irodalomba is. Néhány rövidebb írásom — elbeszélés, történet, karcolat — meg is jelent. Tudja, néha az ember nem tud mit kezdeni a gondolataival vagy érzelmeivel. Nem hagyják nyug­ton, kikívánkoznak az emberből, s ha nincs kinek elmondania, leírja. Csak így szabadul meg tőlük. S akad épp elég, ami kikívánkozik. Az ember már csak ilyen nyugtalan természet. Ha csak kicsit is tudatosan él, ha szétnéz maga kö­rül, ha gondolkodik és érez, mindig talál ellentmondást. Néha összhangot is. Véleményt kell mondania róla. Megfogfalmazni, a helyükre rakni a zavaros gondolatokat, rendszerbe foglalni, hogy ő maga is kiismerje magát bennük. Hogy értelmük legyen. Mert az élet értelmének a keresése — éhség, vágy va­lami után — ez maga az örökös nyugtalanság. Sokféle éhség létezik. A magá­nyosok ismerik a legtöbbet. — Én szívesen járok a színházba, ha az otthoni körülmények engedik. És mesélni kezdte, milyen előadásokat látott, milyen szereposztásban, kik a kedvenc színészei, szerzői. Eman figyelmesen hallgatta. Élvezte kellemes, lágy hangját, ajkainak moz­gását, beszédes, szép barna szemét, egész őszinte ártatlanságát. Hallgatta és el­tűnődött: Te úristen, micsoda különbség! Micsoda különbség közte meg a sekélyesség, az érzéketlenség, a glóriázott elsőbbség között! Ami már idejét múlta. Hol termett e tüneményes virágszál? Hiába, a világ egyensúlyának meg kell lennie! A mennyiséget ellensúlyozza a minőség. Tán ez az oka, hogy a vad, járhatatlan brazíliai dzsungelban és őserdőben virítanak a legszebb or­chideák. Ellenpólusai a könyörtelen vadságnak. A mindent elárasztó zöld egy­hangúságnak. így mondod: halom, domb, hegyóriás. S ha azt mondod: halom, domb, hegyóriás. S ha azt mondod: asszony, vajon hogyan fejezed ki a köztük lévő különbséget? Minőséggel? Az életben már csak úgy van, hogy minden

Next

/
Thumbnails
Contents