Irodalmi Szemle, 1997

1997/6-7 - Veres János: Az alvó város (vers)

Veres János

gólyatollas süveg, — ha megjön a kobaltkék virradat, eltil n tető kén yétől vajon ki védi meg?

Megjön a hajnal, .9 hogy a város ne tudja meg, kik voltak itt, semmibe herdálja, foszlánnyá tépi a homály zenélő titkait.

Ha jön a reggel, felébrednek az emberek, ruhák, asztalok,

csak a magasba szárnyalás vágya

pihen majd tovább, mint süket halott,

pihen, pihen, pihen,

nem ragyog,

nem pöröl,

nem beszél,

félek, hogy meg sem született, vagy élt, de már nem él —

4

Roppan a vékony jég lábam alatt, mint a tejüveg, a fák mélyebbre hajtják zúzmarás fejüket.

Alvó lány. Fülénél gyűrűkbe kerekednek a hold fény mosta haj pihéi, arcán derű lebeg,

nappal a gondoktól nem tudott hozzáférni, selymen illegnek az álomábrák: hosszú szempillákon — alszik,

szívében érik, alakul holnapi örömöm vagy magányom.

Éles kárminnal keveredik