Irodalmi Szemle, 1997
1997/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Kósik Andrea: „A titokhoz vezető út: vállalni a létet...”
KÖNYVRŐL KÖNYVRK kedik életének egyedisége fölött, a másodikban visszakanyarodik egy gyerekkori emlékéhez. A kis Kelemen történetét az író félúton megszakítja, majd a Kacsázááoan folytatja. Az ember a városban és a Ki gyilkol'? címűben alkalmazza a filmszerű megjelenítést. Az ember a városban c. írásában ezen kívül a posztmodern egyik felfedezése, a metatörténet is feltűnik, csakúgy, mint más írásaiban az idegen szöveg beépítése (Kacsázás, Lényt izva az értelmet, A nappal). A kötet jellemzője, hogy visszatérő motívumokkal, gondolatokkal találkozunk, amelyek így fontosabbakká, kiemeltekké — nyomatékosítottakká válnak. Ugyanakkor az itt-ott felbukkanó hasonló gondolatok átszövik az egész kötetet, s ezáltal nem csupán különálló novellák összességévé válik (melyet csak Kelemen alakja fogna össze), hanem szerves egésszé, amelyben minden mindennel összefügg. A rovar motívum, az „egy a sok közül”, „a rovar...léte nem befolyásolja a Mindenség létét” elmélete nemcsak a Ki gyilkos-bán bukkan fel, hanem még kétszer (Rovarok., férfiak, és nők, A nappal). Fontos szerepe van az író szabadságról alkotott fogalmának is. Az ars poeticus központi novellájában kikáltott szellemi szabadságtudatán kívül készer is hangsúlyozza. hogy olyan egyéni szabadságra vágyik, amely nem korlátozza mások szabadságát (Rovarok., férfiak és nők, Crepusculum). Hajdú komolyan aggódik (van is rá oka!) az ember természetesen elkövetett erőszaka fölött is, mert erre is több írásában visszatér (Lenyilazva az értelmet, A szavak, fogságában éltem). A köteten végighúzódik, sőt egyre sűrűbben jelentkezik a hazatérés, megtérés, visszatalálás, az otthon, a biztos pont motívuma. Először a negyedik írásnak, a Kacsázásnak a végén bukkan fel, majd a központi helyen lévőben (A semmiben tapogatózva), a tizediktől kezdve pedig már végig valamennyiben (Rovarok, férfiak, és nők, A nappal, Az éjszaka, Crepusculum). Leginkább az a kérdés foglalkoztatja, van-e természetfölötti lény, valamilyen csoda, létezik-e elrendeltetés, sors, végzet, áll-e fölöttünk valamilyen gépezet (Kafka!). Szinte minden novellájában ott bujkálnak ezek a kérdések, Az események. zubatagában, Lenyilazva az értelmet, A szavak fogságában éltem címűkben nyíltan ki is írja őket magából. Igaza volt Dubának, amikor Hajdú első kötetét jellemzve megállapította, hogy „nem mesélő, inkább komponáló alkat”. Ez a kitétel most is érvényes rá. Duba azon kijelentése azonban, hogy Hajdú „leggyakrabban önmagával viaskodik..., ami...szűkíti novellái értékét”, itt már kiegészítésre szorul. Hajdú a Földi beszédben is önmagával viaskodik annyiban, hogy magának teszi föl a kérdéseket. De milyen kérdéseket! A lét kérdéseit, az értelmetlen és bizonytalan. az ismétlődő, de egyedi, a folytonos, egyben véges, a korlátozott és szabad. a valóságos és átmeneti, a reménytelen és küzdelmes, az igazságtalan, a megfejthetetlen élet kérdéseit. S mindezt olyan nyelven, hogy nem kell éteri magasságokba emelkednünk, hogy megértsük. Igaz, egy-két írása (Lenyilazva az értelmet, A szavak fogságában éltem) nagyobb erőfeszítést igényel ahhoz, hogy a sok kis felfogott részletigazságból összeálljon egy kép. egy összefogott lényeg.
