Irodalmi Szemle, 1997

1997/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Liszka József: Sírdogáló angyalka

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

.sárokon is árusított Ulrich-kereszteken látható S. V. rövidítést (= SANKT VLRICH) a helybéliek a saját szentjük monogramjaként értelmezték (ti. SANKT VERENA). Az Ulrich-keresztek 18—19. századi másolatait (amelyeken egyébként a Lech-mezei csata ábrázolása továbbra is gyakori motívum!) a hívők mint pestisamulettet viselték, illetve időjárás okozta károk, valamint egér- és patkányvész ellen alkalmazták. Bizonyos típusát — s ezt szinté Frieseneg- ger munkájából tudjuk — a szántóföldek, szőlők végébe beásták, védekezésül az egerek pusztítása ellen. A földet (Ulrich-föld), amelyen a hagyomány szerint az augsburgi Szent Ulrich és Afra-templomban a püspök holtteste koporsó nélkül nyugodott, a hívők (sőt egyházi emberek is!) évszázadokon keresztül szintén a patkányok és egerek elleni védőszerként hordták el. A hiedelem szerint a szántókon szétszórt Ulrich-föld ugyanis távol tartotta a rágcsálókat.

Ez a téma, tehát a szentek sírhelyeinek földje, pora mint mágikus varázs- szer átvezet bennünket a következő tárgycsoporthoz. A kegytárgyak hallatlanul gazdag és szerteágazó kultúrtörténeti háttérrel bíró részét képezik a 19—20. században készült Loreto-tálacskák. Az európai jelentőségű kegyhelyen árusított (majd a zarándokok és búcsújárók által székében terjesztett) edénykék anyagába, készítésük során — a legenda szerint csodás módon a Szentföldről Loretóba került — Szent Család-házának a porából is kevertek. Különféle betegségek gyógyítására volt ily módon e tálacskákból elfogyasztott ital alkalmas. A hatást csak fokozta, ha az italba a szintén Loretóban árusított Szent Család-házának porából is kevertek egy csipetnyit. A szent helyekről (szentek sírjáról,templomok portáléjáról, út menti keresztekről stb.) származó, gyakran homokkőből kikapart pornak az európai (ám nem csak az európai!) néphagyományban óriási a jelentősége. E sorok írójának sikerült bemutatnia például a csallóközcsütörtöki, boldogfai (mindkettő Pozsony m.), ill. az ócsai (Pest m.) román kori templomok homokkő portáléján és falán megfigyelhető vájatokat amelyek szintén ilyen, gyógyítás céljából kikapart kőpor emlékei (L. J.: „Szent képek tisztelete”, Dolgozatok a népi vallásosság köréből. Fejezetek a szlovákiai Kisalföld néprajzából 2. Lilium Aurum, Duna- szerdahely 1995, 19—26. o.)

Mivel a kereszténység tanítása szerint a földi élet csupán fölkészülés a szebb, túlvilági életre, a halál gondolata áthatotta a középkori (és későbbi) ember egész életét, mindennapjait. Nina Gockerell a Kriss-gyűjtemény anyagára támaszkodva ennek számtalan emlékét mutatja be, kezdve a halálra emlékeztető kis koporsókkal, az életet és halált jelképező, Janus-fejű szobrocskákon és a témával foglalkozó festményeken keresztül, a halotti táblákkal (Totenbretten) bezárólag. Ez utóbbiakról, Walter Hartinger kutatásaiból tudjuk, hogy eredetileg (a koporsó széles körű bevezetése előtt) a vászonba csavart holttestet ezeken vitték ki a temetőbe. Miután ezt a funkciójukat elveszítették, kezdték hirdetni rajtuk a halott emlékét. Még ha látszólag emlékeztet is e funkcióváltás a magyar lándzsás-kopjafás temetkezésre, nagy