Irodalmi Szemle, 1997
1997/5 - NYELV ÉS LÉLEK - Mojzes Tímea: Nyelvi kölcsönhatások vizsgálata egy „vérbeli” alternatív iskolában
Nyelvi kölcsönhatások vizsgálata egy „vérbeli” alternatív iskolában bankhitel, tržby — árbevétel. Ebben a feladatban Nagysurányban 256 (20%) helyes válasz született, Nagymegyeren 673 (56%). A legnehezebb feladat számunkra a magyar definíciók értelmezése volt: Nagysurányban 48 helyes válasz született (10,7%), Nagymegyeren 299 (71%). A legtöbb helyes megoldás a 35- feladatban született, ahol tulajdonképpen csak azonosítani kellett a magyar szakkifejezést a megfelelő szlovák szóval. Nagysurányban 687 helyes válasz (53, 6%), Nagymegyeren 1010 (84,1%). A nagy különbség a két iskola diákjai között abból is adódhatna, hogy a nagymegyeri kérdőív kevesebb kérdést tartalmazott (az általam felhasznált három kérdéscsoporton kívül még hat feladatot), és bár adatot erre vonatkozólag nem találtam, feltételezem, hogy a kérdőív kitöltéséhez Nagymegyeren is egy tanítási óra állt a diákok rendelkezésére. Ugyanakkor Nagysurányban csupán egyetlenegy harmadikos jegyezte meg, hogy időhiány miatt nem tudta befejezni a 35. feladatot (ennek ellenére is a szakkifejezések mellé 60%-ban helyes választ írt ebben a feladatban). Tehát az időhiányt, mint a nagysurá- nyiak sikertelenségének az okát, részben kizárhatjuk. A diákok 65,8%-a azon a véleményen volt, hogy „Szükséges tudni magyarul is a szakkifejezéseket, hiszen magyar vagyok, és illendő, hogy a szakmámról is tudjak beszélni anyanyelvemen.” Ennek ellenkezőjét a harmadikosok közül is csak 30% vallotta, érthetetlen viszont számomra, hogy akkor miért utasították vissza ugyanezek a diákok a magyar tankönyveket. Csak elméleti síkon tarják ezt a kérdést fontosnak? Egy kicsit érthető is ez, hiszen az iskola nem követeli meg a magyar terminológia ismeretét, a diák pedig ritkán tanul meg valamit önszorgalomból. Nyomon követhető, hogyan öli ki a szlovák környezet a diákokból a magyarságtudatot, az anyanyelvűk iránti szeretetet. Csak össze kell hasonlítani az elsősök és a végzősök válaszait. Természetes, hogy az iskola nem tartja fontosnak a magyar közgazdasági szakkifejezések ismeretét, így csak a diákok buzgalmán múlik, hogy ezt a hiányt pótolják-e. Eleinte önszorgalomból lelkesen tanulgatják a magyar szakkifejezéseket, hiszen illendő tudni szakmájukról is beszélni az anyanyelvükön, egy idő után azonban rezignálnak. Mire kikerülnek az iskolából, „ezek a gyerekek nem két-, hanem félnyelvűek.” (a magyar szakos véleménye) S ha szakmájukról kérdezik őket, percenként ötször váltanak kódot. A nyelvcsere legelső jele, hogy a beszélő nem képes saját anyanyelvét alkotó módon használni, mivel kénytelen idegen szavakat iktatni beszédébe. Amikor egy népcsoport fokr latosan átáll egy másik nyelv használatára, ebben a folyamatban épp a kétnyelvűség szerepel átmeneti szakaszként. Az alternatív iskolák olyan tanuókat nevelnének, akik immár nemcsak szakmájukról, hanem minden témáról csupán „kódváltogatva” lennének képesek beszélni. Ezek az iskolák a másodnyelv fontosságát hangsúlyoznák, csökkentve ezzel az anyanyelv szerepét. Ezek az iskolák kiölnék a növendékeikből az identitástudatot.
