Irodalmi Szemle, 1997
1997/5 - VITA - Tőzsér Árpád: Ugrás a bizonytalanba
Érték és mérték a kortárs szlovákiai magyar irodalomban Milan Kunderára vagy Václav Havelra gyakran hivatkoznak. Azaz a magyar irodalom, ha el is jut nyugatra, ott nem elsősorban irodalomként működik, nem az ottani olvasók önmegértését segíti (mint ahogy, mondjuk, Kundera művei, s paradox módon még akkor sem, ha például Esterházy Péter prózája sokkal irodalmibb fogalom, mint Milan Kunderáé), summa summnrum: a mai magyar irodalmat nyugaton általában nem az irodalom fogadja b hanem az ideológiák s az egyéb tudatformák. S ezek után feltehetjük a kérdést: hogy kerül az európai csizma a szlovákiai magyar irodalom asztalára? Mennyiben magyarázzák a fent elmondottak a szlovákiai magyar irodalom Grendel Lajos által látleletezett kondícióit? Hát csak annyiban, hogy meggyőződésem szerint a magyar irodalom magyarországi és ún. határon túli részeinek az „együttműködése” nagyon emlékeztet a nemzeti irodalmak és a világirodalom kapcsolatmechanizmusának a működéséhez. Azaz első fokon a szlovákiai magyar irodalom „másságának” a hiteles visszaigazolása is az lesz, ha ezt az irodalmat az egyetemes magyarság és magyar irodalom egyéb részei is az önmegértésük és létmegértésük részeivé teszik, s ha ez a viszony a kölcsönös recepció adok-veszek viszonyává alakul. Valahogy úgy, ahogy azt éppen Grendel Lajos emlékezetes trilógiájának a megjelenése idején tapasztalhattuk: az Éleslövészet, a Galeri, az Áttételek megszületése elképzelhetetlen Krúdy és Mészöly és az egykori Mozgó Világ köre hatása nélkül, csakhogy ez a remekbe szabott regény-, én-; és történelemon- tológia alaposan vissza is hatott a puszta szövegszerűségben fuldokló (vagy inkább lubickoló?) magyarországi prózára. Újabban fumigálni szokás Grendel egykori teljesítményéi, mondván, hogy Grendel akkori fokozott magyarországi recepciójával bizonyos irodalmi körök inkább csak ellensúlyozni akarták a népiek nemzetiségi-irodalmakat-kisajátító akcióit, az igazság viszont az, hogy szerzőnk az említett három kisregényével elsőnek teremtett egy olyan teljesen új regényformációt, amely egyszerre szöveg- és világszerű, amelyben a nyelv nemcsak jel szerűségére, hanem jelentéseire is reflektál, mégpedig olyanformán, hogy a jelentés is formastrukturáló erőként működik benne. Na már most, konkrétan is rátérve Grendel Helyzetkép a szlovákiai magyar irodalomról a század végén című írására: beszélhetünk-e vajon szlovákiai magyar irodalomról a fentiek értelmében is? Más szóval: él-e a mi irodalmunk másság-tudata az egyéb rész-magyar irodalmakban is. Ha ezt a másság-tudatot nem tévesztjük össze a szlovákiai magyar irodalmi intézmények és a hatáskörükben megképződő helyi érvényű irodalom tudatával s főleg öntudatával, akkor a válaszunk erre a kérdésre csak egy nemnek hangzó igen vagy egy igennek hangzó nem lehet. Azaz Balla Kálmán 1979-es dilemmájától („Van-e költészetünk?”) egy tapodtat sem haladtunk tovább, a szlovákiai magyar irodalom autonóm létét illetően, még ma is teljes köreinkben a bizonytalanság. Ezért lepett meg Grendel „Helyzetképe” az 1995/2-es Forrásban, s most újra közölve az Irodalmi Szemléden. Jeles írónk is tisztában van ugyan vele, hogy
