Irodalmi Szemle, 1997
1997/5 - Grendel Lajos: Helyzetkép a szlovákiai magyar irodalomról a század végén
Helyzetkép a szlovákiai magyar irodalomról a század végén óhajtott s kinyilatkoztatott egysége lassan megvalósulni látszik. Ám az integráló szemléletű irodalomtörténésznek azt is figyelembe kell vennie, hogy a magyar irodalomnak a határon túli ágai nem feltétlenül a magyarországival azonos törésvonalak mentén tagolódnak. A politikai szakzsargonból kölcsönözve a kifejezést, ez az egység decentralizált, s a központ és a peremvidékek új típusú kapcsolatát fejezik ki. Hogy mindez megvalósítható-e vagy jámbor óhaj marad csupán, nyitott kérdés e pillanatban. Nagyot lendíthetne a folyamaton, ha az integráló szemlélet az irodalomkritika napi gyakorlatában érvényesülhetne az eddigi gyakorlat ellenében, amely megkülönböztetett figyelemmel kíséri néhány kiemelt határon kívüli alkotó munkáját, ám műveiket gyakran ragadja ki az ottani kontextusból, s közömbös más, esetleg valóban jelentős értékek iránt. Az integráló szemlélet nyújtotta nagyvonalúság, természetesen, nem jelentheti harmad- vagy negyedvonalbeli művek felértékelését, a nagyobb toleranciának nyilván a buktatói is nagyobbak lehetnek. Ám egy mű felértékelése vagy alulértékelése mindig korrigálható — a hallgatással, némasággal ellentétben. Az intolerancia gyakorlásához az irodalomban sem kell különösebb felkészültség, a nagyobb tolerancia „túlkapásait” viszont a tolerancia folyamatos gyakorlása helyesbítheti. A szlovákiai magyar irodalom a század végén is olyan hátrányos helyzetű gyermekhez hasonlít, akit a kompenzáló szülők hol agyondédelgetnek, hol elrejtenek a világ szeme elől. Szüntelenül bizonyítania kell, s ebbéli görcsös igyekezete az elmúlt néhány évben nem lebecsülendő eredményeket hozott. Peremhelyzetének hátrányait azonban ennek ellenére sem számolta föl. A fiatalabb nemzedékek szakítása a korábbi, főként ideológiai elvárásokkal azonban olyan új helyzetet teremtett, amelyben átrendeződnek a szlovákiai magyar irodalom belső erővonalai, s ez reménnyel tölthet el bennünket a tekintetben is, hogy elszigeteltségének további falait is sikerül lebontania. Hogy a szlovákiai magyar írók miképpen élnek majd a kivívott alkotói szabadságukkal, természetesen, nehéz megjósolni. Ha elfogadjuk, hogy az irodalomban a huszadik század végén sokféleképpen lehet hitelesen megszólalni, a szlovákiai magyar irodalom jövője akár rózsásnak is tűnhet, hiszen az elmúlt egy-másfél évtizedben sok, nagyon eltérő karakterű tehetséges fiatal író indult el a pályán. Minél többen vannak, s minél jobban különböznek az alkotói elképzeléseik, annál semmitmondóbbá válik a szlovákiai magyar irodalom fogalma, jobban mondva: földrajzi fogalommá, topográfiai, nem pedig irodalmi meghatározássá minősül át. Az új nemzedékek tehetségesebb alkotóira nem a szlovákiaiság hangsúlyozása, hanem a szlovákiaiság meghaladásának a szándéka jellemző, leszámolás egy félreértésen alapuló regionalista-realista szemlélettel és esztétikával. Ez az igyekezetük vitte közelebb őket magyarországi pályatársaik törekvéseihez, mégha a peremhelyzetükből eredő hátrányaikat nem képesek is egyik napról a másikra ledolgozni.
