Irodalmi Szemle, 1997
1997/5 - Aich Péter: X. Kálmán betegsége
X. Kálmán betegsége gyök. Ami, ugye, nyilvánvaló volt. Az elégedettséget a felesége föltehetően önelégültségnek vagy minek minősítette, mert szó nélkül ment el mellette. X. Kálmánnak ajkára fagyott a mosoly, lába földbe gyökerezett, csak tekintetével követte az asszonyt. De az rá se hederített, és többször is szótlanul ment el mellette, tett-vett majd áthívott a másik szobába, és becsukta az ajtót. Neveletlen lakli, jegyezte meg, napokig nincs otthon, azt sem tudom, mi van vele, csak a rendőrségről érdeklődtek iránta, majd a kórházból is telefonáltak valamit, engem itt megehet a frász, és aztán se szó, se beszéd, beront, és még köszönni sem tud. A továbbiakban már nem esett szó erről, és X. Kálmánt azóta sem láttam. Olyan benyomást tett magára, hogy beteg, kérdezték a látogatótól a rendőrségen, ahol még mindig azon vajúdtak, vajon X. Kálmán nem keveredett-e bele egy merényleti kísérletbe. Nem tudom megítélni, mondta az ismerős, aki akkor véletlenül járt X. Kál- mánéknál, alig egy percig láttam, ezt az orvostól kéne megkérdezni. A rendőrség persze a kezelőorvost is elővette, de az sem tudott sokkal többet mondani. Fölsorolta a tényeket (lásd a dossziéban található orvosi leletek másolatát), ezek objektív leletek, hangsúlyozta, nem lehet kitervelten valóságosan elájulni és szívelégtelenséget szimulálni, ez teljes képtelenség, persze föltéve, jegyezte meg a rendőrség közvetlen ide irányuló kérdésére, hogy nem vett be valami ezt kiváltó szert, ámbár az időzítés akkor is eléggé problematikus volna, úgyszólván kizárt. Ám a kezelőorvosnak ez mégis szöget ütött a fejébe. Elküdte X. Kálmánt a kardiológiára, végigcsináltatott vele minden lehető kivizsgálást (X. Kálmán ezeket inkább lehetetleneknek minősítette), ám az eredmény változatlanul negatív volt. Fölfedeztek ugyan olyan dolgokat, amelyek egy húszévesnél nagyobb óvatosságra ösztönöztek volna, ám X. Kálmán korában ez nem keltett föltűnést. Csak az a furcsa, meghatározhatatlan nyomás a mellkasában, ez volt az egyetlen pozitív eredmény, amelyet azonban az objektív leletek nem tudtak bizonyítani. Maga nyugodtan munkába mehet, magának kutya baja, mondta a kezelőorvos. Igen, mondta X. Kálmán. De mit csinálunk ezzel a hülye izomköteggel itt benn. Azzal a nyomással. Hol jobban, hol kevésbé, de... Magát azzal szállították kórházba, hogy föltehetően szívinfarktusa volt. De erről szó sincs. Ez kimutatható. Talán csak beképzeli. X. Kálmánban is fölmerült a gyanú, hogy nem is a szívében, hanem a fejében van probléma. Ott lesz a kutya elásva. Egyszer majd megszakad a szívem, mondogatta már régóta nem csekély öniróniával túlzott érzékenységre utalva. De az most nem jutott eszébe. Az viszont igen, hogy az oxigénmaszk milyen kellemes volt. Ha tehát rendetlenkedni kezdett a szíve, kiment a friss levegőre. és mélyen lélegzett, míg szédülni nem kezdett. Ez néha segített. Mikor már néhány hete munkaképes volt, jött a behívó a rendőrségre. Még mindig nem adták föl. Sosem lehet tudni. X. Kálmánnak persze fogalma sem