Irodalmi Szemle, 1997

1997/4 - Duba Gyula: Gyertyák esőben (regényrészlet)

Gyertyák az esőben

nem tudjam, hogy óvatoskodásával és meghátrálásával kizárta magát a későbbi eseményekből.

Ekkor megélénkül a Notre-Dame előtt várakozó tömeg. A csoporton úgy fut át mozgolódásuk, mint valami váratlan remegés. Varázslat történik, mintha álomból ébrednének. S egyszerre valamilyen ismeretlen rítusba kezdenek, egyformán viselkednek. Mindnyájan gyertyákat vesznek elő, hosszú fehér gyertyákat, ruhájuk alatt rejtették eddig? Gyufák gyulladnak, apró vörös lángok lobbannak fel a gyertyák hegyén. Nyugtalanul lobognak, és amikor a lebukó nap egy pillanatra kisugározza fényét a felhők közül, a fényben a lángok megsápadnak, megfakulnak, szinte eltűnni látszanak. Majd az árnyék jöttén újra vörösen hajladoznak és reménykedve felragyognak. Lobogásuk sötét éjszakában szép misztériumjáték lehetne. Azonban valamilyen eddig visszafojtott s egyszeriben feltörő feszültség elsöpri a lángok lobogásának virgonc, játékos jellegét. A tömegnek, úgy tűnik fel, nincs vezetője, aki kiadná az indulásra szólító parancsot. Nem hangzik eligazítás, mintha a tömeg ösztönösen cselekedne. Valószínűleg az első sorokban állók, néhány férfi, a közös akarat kifejezői és mozgatói!

A gyertyás embercsoport szétterülő foltként elvékonyodik és átfolyik az úttesten. Ghanimédész kútja előtt a Hviezdoslav-szobor felé fordul. Hosszan hömpölyög a sétányra. Az emberek kezükkel árnyékolják a gyertyákat, óvják a lángokat, hogy ki ne aludjanak. Autóiktól mozdulatlanul, nyugodtan nézik őket a rendőrök, szenvtelenül figyelnek. Nem lépnek közbe, mozdulatlanok maradnak. Nincs köztük és a tömeg között semmilyen látható kapcsolat. Mindenki ott van, ahol lennie kell, a maga helyén. A gyertyás emberek elmennek a rendőrök mellett, mintha nem látnák őket. Tudják, hogy ott vannak, érzik jelenlétüket, de nem néznek rájuk. Mintha a feszültség kiegyenlítődne s megszüntetné önmagát. Csak a felhők változnak komorabbá, a folyó felől egyre tömöttebb gomolyagok jönnek, sötét tömegük a térre terpeszkedik és szürke árnyékpalástot von fölé. Félhomályba borul a város, a gyertyák vörösen, izgatottan lobognak. Most minden figyelem, a járdákon állóké és a rendőröké a gyertyás emberekre összpontosul. A Park mulató előtt, az úttesten menetté rendezik soraikat. Széles sorokban állnak arccal a Haltér felé, a Dóm irányába tartanak majd, ha elindulnak. De még várakoznak. Szinte szavak nélkül történik minden. Csoszogás, morgás és szuszogás... s a véletlen! A véletlen megnyilvánulását kiszámíthatatlan energiák és rejtélyes erők irányítják. A néma tömeg rendezi sorait, és indulásra készen áll az úttesten, amikor a magasból nagy cseppek indulnak a földre, és súlyosan az aszfaltra és a járdák betonsíkjára hullanak. A sötét felhőkből egyre sűrűbb zápor zuhog alá a járdákon állókra és a gyertyás emberekre. Azok óvnák a gyertyákat az eső elől. De váratlanul annyi víz zúdul alá a magasból, a zápor végigver a tömegen, hogy nincs hová rejteni előle a lángokat. A fergetegben utolsót lobbannak és sorra kialszanak a gyertyák.

S akkor a járdákon álló tömeg vonaglani kezd, s mint a csapdában esett állat szinte felvinnyog. Az eső szétkergeti őket, már oszolnának a kíváncsi bá