Irodalmi Szemle, 1997
1997/4 - Zalán Tibor: A szomjúság nyelvén (szonettkoszorú)
akár A nyugati szél Nyomában tél nyomában sár meghal Mire odaér a párnán Csak dermedt hamusziget a száraz Mákgubók egyre zörögnek átszivárog vére Arccal a ködnek (Semmivel teli) átszivárog vére arccal A ködnek tétova hideg nyúllábak Ütődnek oldalához a hangok Beleégnek a dörrenésbe Kilógó nagy fércek hósávok feketén Jajdult a föld nyomán Föléje kerül És csak mintha mosolyog Ingét lefosztja Hajítja a tűzbe És felnevetnek Lángok között Bágyasztó hullám merül Átcsap húsában rázkódik Ébred Az állat szimatolva Fölemeli orrát nézi Gyöngéd terror Ahogy emeli átnyúl rajta Öle semmivel Teli selymek Homályában patkány Matat (Felhúzott térddel) selymek Homályában patkány Matat szemét között Felhúzott térddel Súgja a Szívnek meg kell halnia Hanyatt fekszik Beomlott is Az idő Kútja csobban Homályhoz ér A pillanat kitárul Fordul Megérinti újra szétporlad szemhéja mögött falak hidege és A fejét bele fúrva
