Irodalmi Szemle, 1997
1997/3 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Németh Zoltán: A költői világkép újszerű felfogása
' JNYVRŐLKÖNYVRE lasszicizmus ellenzékeként emelte ki a korszakból Vajdát és Reviczkyt. Természetesen főleg Tompa Mihály, de Lévay József, Szász Károly is mindkettőknél kiemelt helyen szerepel. A nyugatosok újra felfedezték Vajdát, viczkyt és Komjáthyt (Horváth János után) — szimptómaértékű, ahogyan es költőket újra és újra „felfedeznek”. Szerb Antal sem a lírikus Arany Já- ;t tiszteli a költőben, öregkori verseit elintézi azzal, hogy nosztalgiázásnak nevezi. Irodalomtörténetében azonban már külön fejezetet kap Vajda János, míg Tompa Mihályt lefokozza az ősz költőjévé, s elintézi húszegynéhány sorral (mintegy lelkiismerete megnyugtatásául azért idéz tőle). Kiss Józsefet, Sza- bolcskát,Varghát, Ábrányit, Endrődit, Reviczkyt, Komjáthyt egy kalap alá véve az epigon lírikusok közé sorolja. Schöpflin Aladár irodalomtörténetében a XX. század uralkodó szellemi formáit kereste a XIX. században. A lírikusok közül Vajdát állítja középpontba, Tompát meg sem említi, hanem fölfedezi Zilahy Károlyt. Reviczkyről, Komjáthyról, Endrődiről, Vargháról és Kiss Józsefről ír bővebben, szerinte azonban az ő lírájuk nem talált követőkre a XX. században. 1945 után Komlós Aladár foglalkozott a korszakkal behatóbban. Komlós állította fel a Vajda — Reviczky — Komjáthy-féle triumvirátust, mellettük Tompa és mint a szocialista költészet előfutára Kiss József szerepelt. Ez a koncepció kap teret az akadémiai irodalomtörténetben,a „spenótban” is. Érdeme,hogy foglalkozott a századvég költőivel, Czóbel Minkát azonban 1959- ben megjelent összefoglaló művében még fél sorral intézte el, az 1980-ban megjelenő második kiadásban már nagyobb teret ad neki, méghozzá bevallottan Weöres Sándor hatására, bár így sem tartja jelentős költőnek. Az ezt követő kutatás főleg a XIX. század végi szimbolizmusban találja meg az értékkeresés kiindulópontját. Bori Imre Vajda Jánosban és Arany kései lírájában találja meg a szimbolizmus kezdeteit, s az őket követő Reviczky — Komjáthy —Czóbel nemzedék már a magyar irodalmi szimbolizmus első szakaszát jelentik. Németh G. Béla igazi szimbolizmust csak Komjáthy Jenőnél talál, őt a költészettörténet szempontjából tekinti jelentősnek, míg Reviczky- nek csak művelődéstörténeti jelentőséget tulajdonít. Kettejüket tartja a XX. századi magyar költészet előfutárának, Czóbel Minkát meg sem említi tanulmányában. A költői világképet szerzőnk Heidegger nyomán úgy határozza meg, mint amely „akkor születik..., ha az ember szubjektumként szembeállítja magát az objektívnak fölfogott világgal”. A világ objektumra és szubjektumra történő felosztását a görög filozófia teremtette meg, az európai gondolkodás örök feladatául adva, „mi köze van a költészetnek léthez és/vagy tudáshoz,,. Az európai filozófiában ezt az ismeretelméleti szakadást az Ockham — Bacon — Descartes — Hume-féle fejlődésvonalat követve aztán Kant szentesíti („nem lehet bizonyítani semminek létét a megismerő alanyén kívül,,). A pozitivizmus úgy módosítja, hierarchizálja az ellentétpárt, hogy Spencer az objektivitást tekinti a magánvaló megismerésének erős fokozataként; míg a szubjektivitás, az emlékezet és a képzelet, tehát a vallás és a költészet a tudományos „objektív” megismeréséhez viszonyítva „könnyűnek találtatott”. S.
