Irodalmi Szemle, 1997

1997/3 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - E. Fehér Pál: Erdélyi emlékirat 1990-ből

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

nem csupán az írókkal jó kapcsolatokat kialakítania. A politikusok közül azokkal, akik értelmesen gondolkoztak, s volt merszük — mert ehhez bizony nem csekély civil kurázsi szükségeltetett — a conducatorral, azaz Nicolae Ce- ausescuval konfrontálódni. Ilyen volt a legendás sorsú, a spanyol polgárháborút és Moszkvát is megjárt Walter Roman, a Politikai Könyvkiadó igazgatója, aki hivatalában is tüntetően magyarul beszélt magyar titkárnőjével (fia, Petre, a későbbi miniszterelnök, ugyancsak messze esett a fától); s ilyen volt Ion Iliescu mérnök, akit a politikai életből a Műszaki Könyvkiadó élére szorítottak. (Egyébként, ha valaki egyszer is járt Bukarestben, a Calea Victoreián, az írók Házának éttermében, észlelhette, hogy a bukaresti magyarok egyálalán nem éltek valamiféle gettóban, hanem természetes résztvevői voltak a román szellemi életnek is.)

Végül ennek volt köszönhető, hogy Domokos Gézát a diktatúra megdöntése után a spontán cselekvés a frissen megalakult Romániai Magyar Demokrata Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöki székébe emelte. Programja, egyúttal a szervezet programja egyértelmű volt. A szövetség „a romániai magyarság önrendelkezési jogának elvi alapján áll, mindazzal együtt, ami ebből következik. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy jogainak érvényesítését a szabad, demokratikus Románia területi épségének és szuverenitásának tiszteletben tartásával kívánja elérni”. Az 1989. karácsonyán elfogadot kiáltvány részletesen elmondja a konkrét teendőket: a nemzetiségi képviselet biztosítását az állami és társadalmi élet minden szintjén; az anyanyelvi oktatási hálózat megteremtését az egyetemtől az óvodáig; a saját művelődési és tudományos intézmények létrehozását; a magyar nyelvű sajtó, rádió és tévé biztosítását; „a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban a magyar nyelv használatát szabályozó és biztosító törvényes intézkedések kidolgozását”; nemzetiségügyi minisztériumot és a kollektív nemzetiségi jogok alkotmányos szavatolását.

Domokos Géza az RMDSZ megalakulása pillanatától kezdve kettős harcot kénytelen vállalni. A romániai magyarságot világnézeti különbségek karriervágyak s az illúziókat célként kitűző okok következményeként nehéz viták osztják meg. Azt is látnia kell, hogy a forradalom láza csillapodván, több román társa — elsősorban az elnökké lett Iliescu — kezdik másként nézni a nemzetiségi kérdést, mint korábbi ígéreteiket értelmezni lehetett, s a kiegyezés helyett a nacionalista politikusok támogatását akarják megszerezni. Domokos Géza végig és egyértelműen tárgyalni akar, átlátja, hogy a hősiesnek látszó, valójában pedig beláthatatlan következményekkel járó keménynek nevezhető radikális döntések mindkét fronton csak rosszak lehetnek. Őrizni akarja a romániai magyarság politikai cselekvési egységét, egyszersmind a román demokratikus ellenzék, de a Nemzeti Megmentési Front soraiban is megtartja kapcsolatait. Ellenfelei akkor is, ma is kompromisszumkészségét megalkuvásnak nevezték és nevezik. Nagyjából ezekre a vádakra adott feleletet ez a könyv.

A légkör jellemzésére két jelenetet idézek az emlékiratból. 1990-ben a debreceni irodalmi napokon nyíltan is elhangzik az a vád, mégpedig Romániából