Irodalmi Szemle, 1997
1997/3 - Csontos Vilmos: Vihar zúg, Hattyúdal, Hatalmas dárda (versek)
Versek — Olykor az álom mégis szép s jó volt: Egy drága asszony amikor csókolt, El tudta azt is hitetni velem, Hogy az életben kell a küzdelem, Kell a szenvedés emésztő tüze, Nem tisztul meg a lélek — nélküle! — Ilyen álomból fáj az ébredés, Jaj és könny között a tovább menés. Mintha földünk megváltozott volna: Mohóbb lett a vér utáni szomja. Tombol a gúnyos megaláztatás, Leselkedik ránk új arculcsapás... A tehetetlenség kétségbe ejt, Élünk, mint akit Isten elfelejt... De élünk' — megtartónk az a tudat: Nem tart örökké ez a kábulat, A porba sújtást megelégeli, Aki sorsunkat a mérlegre teszi: Felénk billen a mérleg nyelve és Megszűnik a ránk szabott szenvedés... Hatalmas dárda Hatalmas dárda ránk szegezve: Rettegjen aki még merész, Értse meg, aki bölcselkedve Lépne — szeme vak éjbe néz... Tudja meg, ki nem hunyászkodik; Nyugta itt sohasem lehet. Azzal se nyer, ha panaszkodik, Minden ajtón kívül reked. Igaz szóra megértő nincsen, Sopánkodót leintenek. A kezed még nincsen bilincsen, Csak bírsággal fenyítenek...
