Irodalmi Szemle, 1997

1997/3 - Gál Sándor: Kétlábú szék (regényrészlet)

Kétlábú szék

fürkészett volna. Egyébként bricsesznadrágot viselt meg gumicsizmát, ami egy mezőgazdasági tanonciskolában szinte természetesnek mondható. Aztán jelen volt a vacsoránál Tölgyes „kettő”, a fiúk nevelője Tölgyes tanító elvtárssal csak névrokonságban volt, bár ő is szőke, s kék szemű, ám amannál sokkal puhábbnak, cseppfolyósabbnak tűnő emberfajta... Alig lehetett idősebb nálam három évvel. Csak az igazgatóval nem találkoztunk még eddig. A vacsorát zavartan, megil'etődve fogyasztottuk, különösen a lányok oldalán volt nagy a csend, meuhogy akkor még külön ültek. Ahogy rájuk vetettem a szememet, Zsuzsa jutott az eszembe, s az, hogy alighanem jobb lett volna, ha rá hallgatok, és nem jövök el otthonról. Merthogy ezek között a tizenöt-tizenhat éves lányok közöt találok-e egyet is, aki Zsuzsa helyére kerülhet, hát abban erősen kételkedtem. Csakhát tizenhatévesen az emberfia még eléggé buta vagy nem eléggé értelmes — ahhoz, hogy az asszonyfélék természetét képes legyen felfogni és megérteni. Merthogy semmi sincs úgy, ahogy azt én láttam. Ugyanis —miként az később kiderült — az idekerült lányok némelyikének már, hogy úgy mondjam, komoly múltja volt.

Vacsora után Tölgyes „egy” közölte, hogy takarodó este tíz órakor van, az ébresztő pedig reggel hatkor. S azt is közölte, hogy holnap nyolc órakor kerül sor az ünnepi tanévnyitóra, amelyen Klein igazgató elvtárs mond ünnepi beszédet.

S valóban mindez úgy meg is történt, ahogy a hályogos szemű Tölgyes esti eligazításában megfogalmazta Reggeli után felsorakoztunk a kockaépület előtti nem nagyon tágas téren — lehettünk vagy nyolcvanan —, a tanító-nevelői testület velünk szemben, majd jött Klein Barnabás, fellépett a rögtönzött emelvényre, s rövid szónoklattal üdvözölte a szocialista mezőgazdaság jövendő szakmunkásait.. Ezen kívül még megemlékezett a kommunizmust építő Szovjetunióról és annak dicső népéről, amely győzedelmeskedett a fasizmus fölött, továbbá kellő hangsúllyal éltette a CSKP-t s annak bölcs vezetőit. Ezt követően kitért még egy bizonyos Micsurin elvtárs nevű növénynemesítő géniuszra, valamint természetet legyőző munkájának egyenes folytatójára Li- szenko elvtársra, akik — mondotta felemelt hangon — a mi példaképeink.

Ennyiből állt az ünnepi tanévnyitó.

Láthatóan Klein igazgató elvtárs maga unta legjobban ezt a formalitást, de lévén a tanoncintézet igazgatója, ez kötelességei közé tartozott. Az ünnepi megnyitó után letereltek bennünket az ebédlőbe, ahol a csapatot kettéosztották. Az egyik csapatba mi, az állattenyésztési szakot választók kerültünk — mi lettünk az „állatosok” —, a másik csoportot a növénytermesztő szak hallgatói alkották, a későbbi „növényesek”. Az „állatosok” osztályfőnöke a kuglifejű Beke lett, a „növényeseké” pedig Tölgyes „egy”. Később aztán kaptunk még egy tanító elvtársat, aki valóban tanító volt; pontosabban annak készült a háború előtt, csak egy kicsit fogságba esett leventeként. S ebbéli állapotában pár évig a kommunizmus alapjainak lerakásán szorgalmatoskodott, bár kényszerből a Kazbek szépséges csúcsai alatt. Az így kimaradt éveket aztán most igyekezett pótolni, mégpedig oly módon, hogy tanított is, meg tanult is