Irodalmi Szemle, 1997
1997/3 - Tőzsér Árpád: Iuvenalis I., Iuvenalis II. (versek)
Iuvenalis I. ellen irányult, a viszonyítónak minden gonosz metaforában a „szelíd és jó úr” volt a viszonyítottja, ergo: Augustusi ugyan istenné emelték, de Maecenast, Augustus legjobb barátját a fösvény Tiberius kikapartatta még a történelemkönyvek lapjairól is, mondván: Nincsen Maecenas, nincsen pénz, nincsen vers sem ezentúl. Cinna meg egy szép reggel Tentyra földjén ébredt, s a többit már tudjuk. Cinna, a költő: volt, nincs. Q mi boldog időkről verselhetne pedig, ha élne: a múltról! Akkor a verstől annyira félt a címzett, hogy szerzőjét rendre a consulokhoz illő száműzetéssel, sőt halállal tisztelték meg! Bezzeg, más a világ ma, bármit írhat a költő (s ír is!), rá se fütyülnek. Cinna, most lennél elemedben, a lenge Poética most szép, érintgetve szeret csak, módus lett a heringnász, unja a thésis az arsist, lesi is a metrum, a tróp is, és ha mégsem: pont úgy húznak kétfele, lógó nyelvvel, mint a gyűlölt kínban összetapadt kan és a szukája... (A vers meg persze ott van a két eb közt, a duzma kötőjelnél, én tudnám, hol, de régen nincs kinek írnom, s csak mikor őrségben állok, meditálok néha rejtett dactilusokban.) Iuvenalis II. (Nappal Persiust olvassa, éjjel, álmában rímes verset ír) Bizony, a mondatot leélni, a pontig, főleg bővítmények nélkül, a nyers élménynek leverni éretlen gumóját is — ma ennyi a líra, ennyi az ének! Tudtam, hogy eljön, de hogy máris?! Jelentés, nem köszöntem el Tőled! S most hogyan vagy itt? Ide enyvezlek
