Irodalmi Szemle, 1997

1997/2 - KÖNYVRŐL—KÖNYVRE - Szabó József : A történeti-néprajzi kutatások nagy nyeresége

KÖNYVRŐL — KÖNYVRE

A történeti-néprajzi kutatások nagy nyeresége

Bellon Tibor: Beklen. A nagykunsági mezővárosok állattartó gazdálkodása a XVIII-XIX. században című kötetéről (Karcag, 1996. 415 o.)

A becses értékű Magyar Néprajzi Lexikon öt kötetének kiadása (Főszerk.: Ortutay Gyula. Akadémiai Kiadó, Bp., 1977—1982) és még inkább Kósa László—Filep Antal A magyar nép táji-történeti tagolódása című kitűnő könyvének megjelenése óta szakmai körökön kívül is egyre jobban ismertté vált, hogy a magyar nyelvterületen a honfoglalástól századunkig — népünk történeti sorsa, földrajzi, gazdasági és társadalmi körülményei következtében — milyen sok (mintegy kétszáz) táji-etnikai csoport alakult ki. Bár bizonyos néprészlegek (elsősorban a palócok és a székelyek) eredetének kérdése, hagyományainak föltárása már régebben és elmélyültebben foglalkoztatta a nagyközönséget és a tudományos kutatást, főképpen a múlt század második felétől már más nevezetes tájegységek (pl. Balaton-mellék, Göcsej, Nyírség, Ormánság, Őrség stb.) és jellegzetesen etnikai csoportok (pl. csángók, hajdúk, jászok, matyók stb.) is egyre inkább a néprajzi érdeklődés középpontjába kerültek.

A Nagykunság is azon tájegységek közé sorolható, amelynek történetét és néphagyományait viszonylag nagy részletességgel tárta föl a történeti és néprajzi kutatás. Úgy vélem, elég, ha a Nagykunsággal és a tatárjárás után ezen a területen is letelepített kunokkal foglalkozó gazdag szakirodalomból pl. Gyárfás István monográfiáját, Győrffy István szerteágazó vizsgálódásait és Szilágyi Mikós kutatásait említem meg. Bár az eredetileg állattartó kun népesség a XVI. század elejéig elmagyarosodott és földművelővé vált, a későbbi századokban a Nagykunság vidékén „A török háborúkban elnéptelenedett környező falvak vízjárásos, mocsaras pusztáiból nagyra nőtt határokon nagyarányú extenzw állattartás fejlődött ki” (Magyar Néprajzi Lexikon III. 688). Bizonyára ezzel a régi gyökerű és nagy hagyományú állattenyésztéssel függ össze, hogy az eddigi kutatások különösen nagy figyelmet fordítottak a nagykunsági állattartó gazdálkodás történeti és néprajzi vizsgálatára egyaránt. Ezen feldolgozások sora Bellon Tibor jóvoltából újabb, igen értékes monográfiával gazdagodott.

Ez a munka — amint a könyv hátsó borítólapján maga a szerző is utal rá

— három évtizedes levéltári, könyvtári búvárkodás és a Nagykunságban végzett helyszíni anyaggyűjtés eredménye. A kiadvány monografikus jellegű feldolgozás, hiszen a szerző vizsgálódásának témáját valóban a teljesség igényével taglalja, akár a legapróbb részletekre kiterjedő adatolásokról, akár a konkrét forrásokból levonható, jól megalapozott következtetésekről legyen szó. A könyv szerencsésen ötvözi a levéltári és könyvtári források anyagát saját gyűjtésének adataival, s mindehhez alapos tájékozottsággal és kellő mér