Irodalmi Szemle, 1997
1997/1 - Faludy György: Óda a magyar nyelvhez 150 éve született MIKSZÁTH KÁLMÁN
Faludy György fölött alkonykor krúgató ludak s minden szavamban százszor látom orcád, bús Magyarország. Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek, ahol a fák, mint holt igék, kiégtek, ős szók: a szemhatárról századok ködéből még derengő nádasok, gyepüs vápákon elhullt katonák, ti bíbicek, bölények, battonyák, miket vadásztak vén csittyehajókról lápos aszókon. Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje, mély hangok: alkony violasötétje, káromlások veszejtő vadona, mondatszerkesztés pogány pagonya, kötőszók: sok-sok illanó fodor, s hangsúly, te vidám, hangsúly, te komor, lelkünk dolmánya, szőtteses, világszép s búzavirágkék. Múlt T-je: történelmünk varjúszámya, karók, keresztek és bitófák árnya, s melléknevek, gazdag virágbarázdák, busák, buják, burjánzók és garázdák, melyik vidám faeke nyomtatott? S ti mellérendelt, kurta mondatok mint paprika, ha füzére vereslőn lóg az ereszről. Ragok: szegények szurtos csecsemői, kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni, és E-betűk serege: fekete mezőn zsellérek koldus menete, s ti kongó-bongó helyhatározók, kukoricásban jó irányt hozók, ban-ben-bim-bam: toronyból messze hangzó könnyű harangszó.
