Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - TALLÓZÓ - Pomogáts Béla: Szimbolikus tartomány
Szimbolikus tartomány 16-án kimerészkedett a köztemető 301-es parcellájába, és elhelyezett egy szál virágot a megtorlás áldozatainak jeltelen, besüppedt sírjain. Máskülönben 1956 emlékeit szüntelen rágalmazta és persze szigorú tabu alá helyezte a hatalom, történelmünk egy világraszóló eseménye és példázata szinte elveszett az utókor számára. Mintha nem is lett volna: hősei „non person”-okká váltak, a személyes tapasztalatokat pedig jó mélyre eltemette a megélhetés kényszere, a nyugalmas élet iránt érzett vágy. az óvatosság, a félelem. Történelmünk egy példázatos és jelképes eseménye, amelyről a szabad világban szinte mindenütt megemlékeztek, amely történelmi búvópatak módjára időről időre, így Prágában 1968-ban, Gdanskban 1980-ban felszínre tört és mintát adott, éppen Magyarországon a közélet és a nyilvánosság szintje alá szorult, és már-már a feledés áldozata lett. A rendszerváltás után Ötvenhat örökségének szomorú eróziója tovább folytatódott a „rendszerváltozás” után. Igen sokan reménykedtünk abban, hogy ez az örökség eleven politikai mintát és kohéziós erőt fog adni az új magyar demokráciának, és ezt a reményünket néhány esemény, mindenekelőtt az 1989. június 16- án megrendezett temetési szertartás, melynek során a nemzet fejet hajtott vértanúi előtt, 1989, 1990 és 1991. október 23-ának ünnepségei vagy a magyar forradalom emlékének 1990-es ünnepélyes törvénybe iktatása megalapozni és igazolni látszott. Ugyanakkor sokasodtak annak a jelei, hogy a magyar forradalom eszméinek képviselői nem megfelelő módon, minden meggyőző erő nélkül adnak hangot ezeknek az eszméknek, s a társadalom nagy része, éppen az ötvenhatosok, az ötvenhatos szervezetek magatartása következtében, ismét közönyt tanúsít a magyar forradalom és szabadságharc emlékével és örökségével szemben. A fellépő és osztódással sokasodó ötvenhatos szervezetek nagy része nem tudta megfelelő színvonalon képviselni 1956 ügyét, egymással is szüntelenül perben álltak, vezetőik képteleneknek bizonyultak az érdemi összefogásra, nem egyszer személyes ambícióknak rendelték alá az ötvenhatos örökséget, és több szervezet vagy vezető hajlamosnak bizonyult arra, hogy szélsőséges csoportokkal vagy politikai kalandorokkal fogjon össze befolyásának növelése végett. Ugyanakkor a „rendszerváltást” követő kormányok sem éreztek teljes és tartalmas elkötelezettséget 1956 szellemisége iránt, nem gondoskodtak megfelelően azokról, akiknek életét tönkretette a megtorló hatalom, és teret engedte ani. k, hogy méltatlan huzavonák legyenek 1956 eszméi és öröksége körül. Az 1994-es választások után viszont az ötvenhatosoknak új kihívásokkal kellett számolniuk. Eltekintve attól, hogy az állami ünnepek protokolljában 1956. október 23-ának és június 16-ának továbbra is nagy szerepe van, feltűnő hallgatás övezi a magyar forradalom és szabadságharc emlékét.
