Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - TALLÓZÓ - Pomogáts Béla: Szimbolikus tartomány
Pomogáts Béla POMOGÁTS BÉLA Szimbolikus tartomány Vereség és diadal A magyar forradalom veresége után Genfbe menekült Molnár Miklós (korábban a legendás Irodalmi Újság szerkesztője) 1968-ban Párizsban közreadott egy könyvet 1956 eseményeiről. Ez volt a címe: Victoire d’une défaite (Egy vereség diadala). Akkor ennek a címnek még csupán morális üzenete volt. Valóban, 1956-ban a történelmi, világtörténelmi események távlatosabb értelme szerint egy eltiport és megalázott nép nem mindennapi bátorsággal és önfeláldozással aratott erkölcsi győzelmet egy zsarnoki nagyhatalom fölött. A magyar forradalom és szabadságharc ugyan fegyveresen elbukott: a szovjet intervencióval szemben el kellett buknia, erkölcsileg és politikailag mindazonáltal győzött: minthogy az emberiség és a magyarság legjobb törekvéseit képviselte. Ezeket a törekvéseket azóta a közép- és kelet-európai történelem újabb fejleményei is igazoltak. Egy történelmi példa eróziója A magyar ötvenhatnak példázatos jelentősége volt, és egy történelmi példázatnak mindig erkölcsi értelme és dimenziója van: arra szolgál, hogy egy nemzet vagy éppen a nemzetek közössége általa tartsa fenn a történelmi előrejutás reményét, általa világítsa meg újra és újra azokat a humánus értékeket, amelyek képesek fennmaradni egy zsarnoki rendszer terrorjának nyomása latt is. Ötvenhatnak ez a példázatos jelentése és hagyománya a politikai élet és a történelem lelki és szimbolikus tartományához tartozik. Ez a példázat, ez a hagyomány éppen ebben a szimbolikus tartományban — mondhatnám így is: a történelem transzcendentális magaslatán — kapta meg igazi erejét és hivatását, amely abban állt, hogy a nemzetnek ellenálló erőt, bizonyos politikai immunitást és erkölcsi mintát adjon. Ennek a példázatos és szimbolikus lelki tartománynak a csendes eróziója már a Kádár-korszak idején megkezdődött, midőn a nemzet, egyszerűen a túlélés érdekében, a mindennapi élet elemi követelményei szerint valamiféle „különbékét” kötött zsarnokaival, és legalábbis a nyilvánosság előtt, de többnyire a lélek belső színterén is, elfogadta a megváltoztathatatlan tényeket. Ellenállásra szervezkedni nem lehet hosszú évtizedeken át. Ötvenhat öröksége és eszmevilága ilyen módon „szigetszerű” létre kényszerült: a börtönviseltek, az áldozatok közvetlen hozzátartozói vagy kis értelmiségi csoportok tartották fenn a magyar forradalom emlékezetét. Néhány ember, aki október 23-án meggyújtott egy mécsest, felolvasott egymásnak egy-egy régi verset, június
