Irodalmi Szemle, 1996

1996/1 - Tőzsér Árpád: Halottaink

Halottaink

(Naplórészletek, nekrológok helyett)

Pozsony, 1995. május 20.

Páskándi Géza a hetvenes évek közepén-végén — a Szlovákiai írószövetség vendégeként — többször is járt Pozsonyban. Magas, zordelegáns alakja jól illeszkedett az ódon Carlton kávéház kemény fa burkolatú termeibe, foteljeibe, súlyos-barna asztalai mellé. Bort és cigányt is úgy rendelt a pincértől, ahogy egy magyar nábob rendeli az ilyesmit, mondjuk, Jókai regényeiben, s én nem értettem, hogy hogyan származhatnak A papírrepülő eltérítése, az Üvegek s a Vendégség erősen intellektuális, bölcseleti vers-, novella-, illetve dráma-experimentumai ettől a Géza úrtól, ettől a "szatmárhegyi bölénytől"; nem értettem, hogyan lehet valaki egyszerre konzervatívan nemzeti és kísérletezően modern.

Személyes érdekeltség is volt a Páskándit szemléző érdeklődésemben, hisz éppen abban az időben küzdöttem a Genezis című kötetem anyagával, amelyben össze próbáltam gyúrni korábbi verseimet, esszéimet, riportjaimat, népi és urbánus tárgyvízióimat, és kíváncsian figyeltem mindenkit, akiben hasonló szintetizáló ambíciókat sejtettem. Irigykedve olvastam Géza sorjázó köteteit, amelyekben ő már jóval előttem becserkészte a népi szürrealista vers, a közép-európai groteszk, a mikrofilológiai-filozófiai esszé s az esszéköltemény tájait.

Igaz, a Páskándi-mérleg később mintha túlságosan a nemzeti-konzervatív értékek oldalára billentt volna, mintha az 1974-ben Erdélyből Budapestre települt írót a kisebbségi sors korábban — paradox módon — örök emberi parabolák megírására ihlette volna, Budapestről, a többségi pozícióból viszont mintha már csak a nemzeti közösség sorsproblémáira látott volna rá. De lehet, hogy az örökké fortyogó-lázadó író részéről ez is csak a sémák elleni lázadás egyik formája volt. Mindenesetre az idő előtti

TŐZSÉR ÁRPÁD