Irodalmi Szemle, 1996
1996/1 - Balassa Péter: Tagadás és menekülés
József. Második fejezet) főcímet viselő Ábrahám A legöregebb szolga című alfejezetében található. Mindenki a saját utánzása és variatív ismétlése által válik alkattá: önmagává. Beleértve a megszakadás és a nem-folytatás eshetőségét. "A kezdet pedig: kohen vagy, Áron főpap nemzetségéből való; ami nem több és nem kevesebb, mintha azt mondanám, és az én nagyapám is ezt mondta nekem, és a nagyapámnak is ezt mondta a nagyapja... így idézte a nagyapámnak a nagyapja, és a nagyapám nekem, és így idézem neked én, és így nyitották ki a kaput, amit most én is kinyittok neked." Az Eliézer-tapasztalat mellett a történeti idő "ajtós"- eszkatologikus szerkezetéről is beszél ez a hely, amely azután a mű utolsó mondataiban visszhangzik: "Az. ajtó valahol kinyílt", miközben az egész a családregény vége, tehát e történeti konstrukciók kérdésessége vagy fenntarthatósága felé is kinyílik, mint egy újabb, sötét kapu, amelyből egy olyan fs/gflházra láthatunk, amely üres: az ember előtti, autisztikus, önmagának elég ősfenomént sem leljük már benne, hely sincs többé, csak küszöb. Az elbeszélhetőség folytatása éppen az ősök elbeszélésének elismétlése és az elbeszélés jelene közötti törésben, résekben, űrben kérdőjeleződik meg és rombolódik, miközben ez a hiátus egy mélyebb, messzibb, egész európai paradigmánkat érintő törésre és összefüggésre mint drámai vitára emlékeztet: a Biblia két része közöttire (erről a második részben ejthetünk szót). Ha elolvassuk a Bibliográfia 1961 1994 elején közölt, 1980-ban Sípos Gyulának írt Életrajzi vázlatai, továbbá az ugyanott napvilágot látott és a legutóbb adott interjúkat, valamint az önéletrajzi esszéket, mint amilyen a Hazatérés, illetve a Menekülés az. érzelembe, akkor óhatatlanul fölmerül a kérdés: mennyiben tekinthető önéletrajzi műnek az Egy családregény végé? Különösen akkor, ha több helyen Nádas nem tagadja, hogy ez, épp úgy, mint a többi műve, önéletrajzi is. Úgy gondolom azonban, hogy ebben még a szerzői nyilatkozatok sem lehetnek teljesen irányadók. Mert ha fellelhetünk is számos eseményt, szereplőt a fiktívek közül abban az anyagban, amit önéletrajzként Nádas elénk tárt, s ha van is evidencia-érzésünk bizonyos életrajzi elemek és a műben megjelenő motívumok összevetése pillanatában, mindez sohasem az azonosság, hanem a hasonlóság evidenciája. Az analogikus megfelelések és ráismerések alig mondanak valamit erről a kisregényről vagy akár a novellák hasonló helyeiről, illetve az életmű eddigi más darabjairól (beleértve az Emlékiratok könyvéi). Mert mit jelent az, hogy az író azt mondja: "sohasem lépek ki abból, ami én vagyok vagy lehetnék", vagy mit jelent, ha történetesen nyilvánosan ismert tény, hogy Nádas Péter a hetvenes évek elején Kelet-Berlinben. a nyolcvanas évek elején pedig Nyugat-Berlinben hosszabb időt töltött el? Ezek a tények éppenséggel a mű saját világának alakulásáról, az átformáló, eltolásos munkáról, az eredmény lényegéről nem adhatnak hírt, hanem csupán az alakítás, a gondolkodásmód körülményeiről informálnak. S mivel jelen munka az oeuvre belsőleges, nem pedig külső- biografikus megközelítését vállalhatja, az írói portrét műalkotások sajátos arcaként próbálja megrajzolni, tudván, hogy a művek "arca" sohasem szerzőjük arca, a "családregény" nem családregény. Még akkor sem, sőt akkor még kevésbé, ha — s Nádas munkássága ilyen — különlegesen személyes alapállású, alaphangú Balassa Péter
