Irodalmi Szemle, 1996

1996/1 - Balassa Péter: Tagadás és menekülés

szokásaira való szép visszautalásokkal, nem feltétlenül "parancsolatok" azonos magatartását és változatlan elfogadását vonja maga után. Sőt legalább annyira a "nem"-et, az ájulást, a felejtést és a végén egyébként is ráerőltetett hallgatást, melyet az intézetben harmadnap időtartamra rendelnek el. A szó mint logosz kulturális paradigmájának végét és a "nyelv mögötti semmit" az apának a szavak leértékelésével kapcsolatos indulatos kijelentései nyitják meg, és az intézeti csönd teljesíti be, amelyet ráadásul a szó tökéletes érvénytelenségével indokolnak meg, miközben maguk is visszaélnek vele: "Az az ember, akit eddig apádnak hívtál, nem az apád. Bűne az apaságra méltatlanná teszi -■ Elárult téged is... Ahhoz, hogy a közösségnek hasznos tagja légy, mintha most születtél volna... hogy új ember lehess!... Két napra teljes csendet rendeltünk el... két napig te sem szólhatsz senkihez, és hozzád sem szólhat senki sem (...) Szétszikrázás. Sötét, és jön az ordítás..." A szó (a hallás) összeomlása ezúttal a látás elvesztése (miként Mészöly Sa ulusa végén, ellenkező előjellel), sötétbe hullása, mint az "új ember", "új ég, új föld" korabeli bolsevik eszkatológiájának apokaliptikus és pervertált értelmű velejárója.

Az én és a világ költői egységével szemben megmutatkozó valóságos szakadás voltaképpen már a nagypapa történeteinek eldöntetlenségeiben, belső kétkedő mondataiban is megtalálható. A családtörténet mint néptörténet üdvtörténet-e vagy pusztulástörténet, esetleg a kettő állandó váltakozása? A nagypapa történetmondása önkorrekciókat is tartalmaz: "Mondom tovább, még mindig úgy, tovább, ahogy a nagyapám mondotta nekem. Mintha az csúszott volna ki a számon, vigyázz a szádra!, hogy Samuel ben Joszef két le gnagy óbbik fia Kordovában maradt. így mondtam ?" így! így feleltem akkor én is, és ekképpen a szemyei nagyapám: akkor rosszul mondtam, mert így tervezték, de nem így történt. Es hazudni nem_ akarok. Ebben a történetben mellékesek a szereplők ten ei, képzelgései. Illetve Frigyes bácsi mondja: "Ha szereted eszméidet, a kétely is legyen a tiéd." A történetmondás sérülése vagy folytonossághiányának a veszélye többször is a kiömlő vérrel, illetve a kéz késsel történő megvágására vagy öngyilkosságra való utalásokkal metaforizálódik, megteremtve a bárány emlékező és áldozati ünnepének szimbolikus terét, amelyben a drámai törés bekövetkezik, s ami a Nisan 15-én történteket, Cirenei Simon sorsát, döntéshelyzetét tekintve a családtörténet centrális eseménye. A megszakadás, megkettőződés kifejeződése a két Simon-történet különbségében a legváltozatosabb halálmotívumokban és effektív halálesetekben megerősíti a nagyapa egyik fő mondandóját, amely szerint fontosabb a híradás az életnél, az üzenet a megmaradásnál. "Ha el kell vesznünk, sorsunkról legalább valaki hírt vigyen! Ez. a mondat oly tömör, hogy akár jelmondatnak is választhatná valaki a leszármazottak közül " "Együtt mondtuk a nagyapával, míg megtanultam, s aztán mondhattam egyedül." Az idézet első mondata a nagypapa már idézett jelmondatának a variánsa, s ez számos helyen tovább íródik, például így: "Hiszen a pusztulás az enyém! Es a tied? Vagy te múr átléptél máshová?" (Kiemelés — BP) Ez egyúttal a regény megalkotásának, meglétének valóságát metajelentésként demonstrálja. A Nádas-mű: átlépés és híradás, tagadás és menekülés, egyfajta engedelmesség és az intelmek

Balassa Péter