Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Kovács Endre és a csehszlovákiai magyar irodalom
Turczel Lajos mányos szemlében, a második Nemzeti Kultúrában Irodalmi realizmusunk feladatai címmel ilyen szellemű tanulmányt írt. 1937-től a pozsonyi magyar gimnáziumban tanított, s a sarlós nemzedék több tagjával együtt (Dobossy László, Jócsik Lajos, Peéry Rezső, Vass László) már olyan jelentős polgári inteüektuelnek számított, aki a szociális érzékenységét, plebejusi magatartását megőrizte. Mikor a bécsi döntés utá> : napokban a megkisebbedett kapacitású gimnáziumból elbocsátották, akkor a már Magyarországhoz tartozó Érsekújvárba költözött, s ott gimnáziumi tanár és az Érsekújvár és Vidéke hetilap főszerkesztője lett. 1939 és 1944 között tömény felvidéki közegben élve három olyan szépprózai műve jelent meg, amelyekben saját és nemzedéke kisebbségi élményeit dolgozta fel. Ezek az „utólagos” művek első irodalmi szakaszunk szerves részét alkotják, meglepő tehát, hogy irodalomtörténeti kézikönyveink szerzői egy szót sem ejtenek róluk. A Pozsony—Prága—Budapest című mű 1941 könyvnapján a Püski Sándor által alapított Magyar Élet kiadásában Budapesten jelent meg. A műfaji jellege, s tematikai megkomponálása igencsak komplikált. Életrajzi és nemzedéki regény, első személyben van elbeszélve, de az elbeszélő nem Kovács Endre. Az ő alakja fel sem tűnik a könyvben, s a Somogyi György nevű elbeszélő a többi szereplőhöz hasonlóan kulcsfigura, akit csak a korszakról alaposan tájékozódott olvasó tud megfejteni. Igazi nevén csak a nemzedék szerepel: a Sarlónak, sarlós nemzedéknek a története a fő téma. Miért használt a szerző a Sarló működésének bemutatásánál kulcsfigurákat, miért volt szüksége a nagy álcázásra? Feltehetően azért, mert a magyarországi hivatalos körökben a Sarlót balrafordulásától kezdve negatívan kezelték, a vezető sarlósok odaát nemkívánatos személyek voltak, s nem kaptak vízumot. Dél-Szlovákia visszacsatolásakor a mozgalom már nem létezett, de egykori vezetői ismét kellemetlen helyzetbe kerültek. Néhány példa erre: az érsekújvári Balázs András 1945-ig rendőri felügyelet alatt állt; Boross Zoltánnak a magyar hadsereg tartalékos állományába vételekor erősen firtatták a "múltját"; Jócsik Lajos Pesten szenvedett el hosszabb zaklatást, s a Sarló nagy barátja: Móricz Zsigmond lépett fel az érdekében; ugyanazt tette akkor is, mikor a Kassán tartózkodó Dobossy László franciaországi tanulmányútját akarták meghiúsítani; az erdélyi részek visszacsatolása után Balogh Edgárnak is voltak nehézségei. Nézzük most meg a regény fontosabb kulcsfiguráinak valódi kilétét: Az elbeszélő Somogyi Györgyben Peéry Rezsőt ismerjük fel, az ő narrátori kiválasztása elvileg szerencsésnek tekinthető, mert Balogh Edgár mellett ő volt a mozgalom legtekintélyesebb tagja, s irodalmi előadója, szakértője. A mű életrajzi rétegében neki és családjának élete tárul fel némi változtatásokkal, így például az apja (kulcsnéven Somogyi Géza, igaz nevén Limbacher Rezső) nem ügyvéd, hanem orvos volt, de egyénisége ebben az áttételben is jól megrajzolt, s ez mondható narrátor fia alakjáról is. Persze egy túlbuzgó Pe- éry-rajongó valószínűleg szerencsétlen machinációnak tartja az egész beállí
