Irodalmi Szemle, 1996

1996/7-8 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Kovács Endre és a csehszlovákiai magyar irodalom

Kovács Endre és a csehszlovákiai magyar irodalom

pajtáskritika ellen határozottan fellépett: „A kisebbségi sorshelyzetben önmagát kereső magyar társadalom szívesen skatulyázza el magát — írta 1936- ban. — Kevés kivétellel még ma is ott tartunk, hogy nem a müvet tekintik sokszor, hanem írója keresztlevelét tudakolják és politikai pártállása szerint ítélnek olvasatlanul a mű helyett.”

Ugyanabban az írásában az addigi irodalmi fejlődést „különös magyar pubertásként, kamaszos nekilendülésekkel és szomorú letörésekkel terhes zsibongó, zavaros belső átalakulásként” jellemezte: „Az ilyen pubertásos kor, amit nagy változások szoktak meghatározni, nem alkalmas tiszta és befejezett termelésre — írta — A felvidéki irodalom eddig inkább a kaotikus keresés és vajúdó szellem képe volt, mintsem eredmények sorozata... A hitvitázó kor irodalmára emlékeztetett manifesztumaival, traktátumaival, vitairataival, hangjának merész, de tökéletlen zengésével, az óriási célokkal és parányi kivitelekkel” (A szlovenszkói magyar irodalom sorsa, Magyar írás, 1936, 7.)

Nagyszámú kritikái között találunk olyan helyzetértékeléseket is, amelyekben a kisebbségi irodalom alapvető fejlődési problémáinak a „szlovenszkói- ság” elvét, majd a realizmus szerepét látta: „A szlovenszkói irodalom mérhetetlenül sokat nyerne, ha az írók a szó szoros értelmében fölfedeznék Szlovenszkói az irodalom számára. Nem a politikai irredentizmust, hanem az államfordulat alkotta új lélektani helyzetet, amely az itteni magyarság legprimérebb életproblémáit hatja át; merőben új gazdasági, kulturális és szellemi atmoszférát kell visszatükröznie az irodalmi alkotásnak, ha azt akarja, hogy az újdonság erejével hasson az egyetemes magyar irodalomban.” (Erdély példája Szlovenszkónak, Reggel, 1932. X. 14.). — A naturalizmus haldokló korok iránya, s Szlovenszkón ezzel szemben a vajúdásnak, születésnek vagyunk a tanúi. A naturalizmus a célját vesztett és formává süllyedt társadalmi struktúra irányzata, nálunk, viszont adva van egy élni és fejlődni akaró társadalmi közösség, amely az offenzív védekezés magatartásán és egy szilárd etikai bázison keresi látens energiáinak, szabadabb kifejezését.” (Irodalmi realizmusunk feladatai, Nemzeti Kultúra, 1938, 1.)

A fiatal Kovács Endre írói és kritikusi fejlődésére természetesen a politikaivilágnézeti formálódása is hatással volt. Érdekes, hogy proletár származása és szolidaritása ellenére kommunista lapokban nem dolgozott. Ennek oka az lehetett, hogy a számára elsőrendű életszükségletet jelentő honoráriumra ott nem számíthatott. A biztos és jobb kereset lehetősége hosszú ideig a kor- mánytámog 'ó lapokhoz (Reggel, Nap) kötötte őt, de pártpolitikailag exponált írásokat nem közölt bennük. 1935-től aztán tartósan a magyar ellenzéki pártok napilapjához, a Prágai Magyar Hír la/hoz szegődött, s az érdekkörükbe tartozó folyóiratokban (Magyar írás. Új Szellem) is publikált. Mikor ezek a pártok a harmincas évek második felében nagymértékben megerősödtek és egyesültek, Kovács is egyetértett a kisebbségi politikai és kulturális egységet hirdető programjukkal, s az 1938-ban létrehozott társadalmi, irodalmi és tudó-