Irodalmi Szemle, 1996

1996/1 - Duba Gyula: Álombéli albérlet

passagc-ba nyílik. Az ajtón kilépve sikátorszerű átjáróházban találtam magam, néptelennek mutatkozott, bár a távolból villamoscsilingelést és harsány utcazajt hallottam. Már ekkor felfigyelhettem rá, hogy álmaim mennyire személytelenek! Nem emberekkel, tárgyakkal álmodtam.

Ekkor azonban nyilvánvalóvá vált számomra, hogy bár a szobámban már-már háziúrnak érezhettem magam, ténylegesen mégis csupán albérlő vagyok ott. Almomban megjelentek a háziak. Tudomást kellett vennem róluk, bár csupán közvetve éreztem jelenlétüket, a szobáik, bútoraik, a használati tárgyaik és létük kisugárzása személyesítette meg őket.

Az élmény így kezdődött: valamilyen homályos belső késztetés után tisztázatlan célú felfedező útra indultam a lakásban. Szobám másik ajtaján át, amely nem az átjáróházba vezetett, szóval egy magas, barna, ismeretlen térbe nyíló ajtón ál előszobaszerű vagy inkább szalonnak tűnő tágas helyiségbe jutottam. De nem álltam meg, szinte körül sem néztem, határozottan továbbmentem. Nem láttam senkit, és semmi nem bátorított, oktalan belső kényszer dolgozott bennem.

A szalonból nagy, tágas szobákba jutottam,, amelyek egymásból nyíltak, és magas, masszív, barna ajtaik tárva voltak. Egyedül bolyongtam a gazdagon berendezett, teremszerű helyiségekben. Házigazdáim nagyon tehetősek, kifejezetten gazdagok lehetnek — gondoltam. A ragyogóra fényesített parkettet vastag perzsaszőnyegek borították, s a széles és magas ablakokon színes brokát és nehéz selyem között mintás csipkefüggönyök omlottak a drága szőnyegekre. Klasszikus bútorok, egy gyönyörűen kidolgozott nemes vonalú tabernákulum és széles aranykeretben mélytónusú barna olajképek árulkodtak a ház, lakóiról. A régi polgári világból származhatnak, átmentették értékeiket, és alkalmazkodtak korunkhoz. Háborítatlanul élhetik az egykori tehetős polgárok emlékekben gazdag és művészi szépségekkel átszőtt életét.

Sokáig jártam fel-alá a szobákban. Gyönyörködtem és elmerültem a pompás tárgyakhoz való tartozás és otthonosság érzésében. De nem nyúltam semmihez, a képeket és bútorokat nézegettem, és — érdekes módon — eszembe jutott, hogy a háziak váratlanul megjelenhetnek, és talán kifogásolják majd jelenlétemet a lakosztályukban. Joggal megkérdezhetnék, mit keresek ott?! Megfoghatatlan módon ezekben a szobákban is otthonosan éreztem magamat. Nagy nyugalom és termékeny csend töltött el, gondolataim alig voltak, csupán kellemes jóérzés és nagy biztonságérzet élt bennem. Az a felismerés, hogy a háziak szobáiban is otthon vagyok, erőt adott! Igen, mintha a családhoz tartoztam volna. Ekkor sejtettem meg, bár sem akkor, sem a későbbi álmaim során nem derült rá fény, milyen

Álombéli albérlet